Bulvár-celeb

2023.05.06. 09:00

Elképesztő! Őszintén bevallotta Young G Béci, mitől félti rettegve a kislányát

A rapper kislánya a napokban ment először bölcsődébe, és mindjárt kihívásokkal szembesült a család.

Forrás: TV2

A hírek szerint az utóbbi időben egyre több a skarlátos megbetegedés az óvodákban, így Béci joggal félti gyermekét.

Mint mostanában sokat hallani róla, több fővárosi intézményben, óvodákban és a kisiskolások között is rohamosan emelkedik a skarlátos megbetegedések száma. Young G Béci kisebbik lánya épp most lett bölcsődés, így érthető, ha a szülők aggódnak.

A rapper a Ripostnak elmondta, tisztában vannak azzal, hogy előbb-utóbb gyermekük is megfertőződhet.  

 

Persze van bennünk félelem,  hogy skarlátos lesz a kislányunk, de úgy gondoljuk, ez szükséges, hogy erősödjön az immunrendszere. Most még könnyebben átvészeli a betegségeket, később pedig az óvodában, vagy az iskolában már sokkal ellenállóbb lesz. Több barátunk – akiknek szintén bölcsis a gyereke – azt mondta, hogy általában egy hetet van az ő lurkójuk az intézményben és két hetet otthon, mert állandóan elkapnak valami nyavalyát

– mondta Béci, aki ettől függetlenül bízik benne, hogy a jó idő miatt talán elkerüli a családját a betegség. Ennek azért is örülne, mert nemrég feleségével együtt nyomták az ágyat, még a szemüket is fájt kinyitni, annyira legyengültek mind a ketten. 

Hogy mit árult el még Béci a kis Rebekáról, kiderül a Ripost cikkéből. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!