Vélem-én

2015.04.23. 16:39

Reménység

Van az úgy, hogy az élet nem várt csapást mér az emberre. Kinek-kinek a saját baja, tragédiája a legnagyobb, a legfájdalmasabb. Ez így természetes.

Popovics Zsuzsanna

Abban viszont különbözünk, hogy miként dolgozzuk fel a nem várt töréseket, hogyan tudunk helytállni a megpróbáltatásokban.
Kunszentmiklóson nemrég egy családi háznak égett le a beépített tetőtere, ami történetesen egy tűzoltóé. Megkérdeztem őt és feleségét, hogy lelkileg miként viselik a dolgot? A válasz nem lepett meg. A férj nem ér rá „lelkizni”, ő azzal van elfoglalva, hogy mielőbb újrateremtse a családi otthont. A feleség gyakrabban felteszi magában a kérdést, hogy miért velük, miért most, miért így történt mindez? Anyaként ezzel együtt úgy érzi: hálásak lehetnek, mert a tetőtérben lakó gyerekeknek nem esett baja. Ők szerencsére még éppen időben észlelték a bajt és az utolsó másodpercekben el tudták hagyni a tűzteret.

Egy kisebb csoda is szóba kerül. Az egyik tetőtéri ablak dísze volt egy huzalból és textilből készült angyalka. Alatta az ablakpárkányon gyertya is volt, ami a tűz okozta forróságban teljesen összeolvadt. Egyedül a szárnyas lény maradt ép és sérthetetlen, még az ablaküveg sem lett kormos körülötte.

A családnak most ez az angyalka jelképezi annak reményét, hogy lesz még körülöttük rend és nyugalom, lesz elég erejük a nem tervezett építkezéshez, nem roppannak bele a mérhetetlen teherbe. Innen nézve a miértek már nem is olyan fontosak. A túlélés, a megmaradás, az új elfogadása az, ami előreviszi őket a bajban. És annak a sok embernek az adománya, kétkezi munkája, akik segítségükre siettek. Mindezek mellett abból merítenek erőt, hogy megtapasztalták: van remény a jóra, még ebben az őrült világban is.

Ezek is érdekelhetik