Tiszteletlenség

Nem tudom, hogy dühöm vagy elkeseredésem a nagyobb, amikor azt tapasztalom, hogy egyes, a nagy bevásárlóközpontokat üzemeltető cégek, vagy azok helyi vezetői mennyire igénytelenek a vásárlóval szemben. Ez a fajta hozzáállás számos esetben megmutatkozik, ennek egyik épületes példája az üzletek illemhelyeinek állapota.

A pénzköltésbe az ember néha olyannyira belefeledkezik, hogy akár órákat is eltölt a nagyáruházak polcerdejében. A nagy járkálásban először a szomjúság, majd az éhség jelentkezik, de előfordul az is, hogy felharsan agyunkban a természet hívó szava. A minap váratlanul engem is megszólított a „kötelesség”. A kényszer nagy úr, így nem lehetett sokat totojázni. A bolt illemhelyén olyan állapotok fogadtak, hogy minden késztetésem pillanatok alatt elillant.

A koszos kilincset megragadva sikerült átpréselnem magam a leszakadni készülő bejárati ajtón. A helyiségbe lépve orrfacsaró bűz fogadott. Az eldugult piszoárokat – javítás gyanánt – fekete szemeteszsákok fedték. A csempére ragasztott figyelmeztető jelzésnek szánt papír vagy kicsinek bizonyult az írnok számára, vagy kimaradt az életéből az általános iskola első két osztálya, mert a szótagolás nem igazán sikerült neki. A fajansz WC-kagylók ülőkéje sem bizonyult makulátlannak.

Felmérve az állapotokat némi fejszámolást végeztem, aminek eredménye az volt, hogy az illemhely berendezéseinek rendszeres karbantartása és a helyiségek takarítása nem róna olyan hatalmas költséget az üzemeltetőkre, hogy ne tudnák a szükséges összeget farzsebből kifizetni. Véleményem szerint ez nem a pénzen, hanem a hozzáálláson, az igényességen múlik. A mai kereskedők – tisztelet a kivételnek – azt hiszik, hogy a vásárlók vannak értük, nem pedig fordítva. Ideje lenne megtanulniuk, hogy az üzletek számára csak egy úr létezik: a vásárló.