2011.12.19. 18:50
Még mindig jobb szűkösebben?
Egy minapi nyilatkozatában kijelentette Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár: országos óvodaépítési program révén fogják biztosítani, hogy 2014-re valóban minden hároméves gyerek óvodába tudjon járni.
Politikusi ígéretekkel tele a padlás, ezért röviden – a szükséges szkepticizmussal és az elvárható optimizmussal – most csak annyit mondhatunk némileg közhelyesen: úgy legyen, de nyugtával dicsérjük a napot!
A férőhelyek gyarapítására nagy szükség lenne, az biztos, hiszen ma hazánkban az óvodáskorú gyerekek tíz százaléka nem jár óvodába. Ráadásul ha az eddigi öt helyett már hároméves kortól kötelező lesz az ovi, elképzelni is nehéz, tényleg hogy fog minden gyerkőc beférni a szobákba. Kecskeméten is évek óta napirenden van a probléma. Ugyan a mostani nevelési évben hattal több csoportot tudtak elindítani a városban, így is még további tizenegyre lenne szükség. Az adatok szerint a 3871 kecskeméti ovisból 3107-nek tud az önkormányzat helyet biztosítani intézményeiben, a többiek egyházi vagy magánfenntartású óvodákba járnak. Sok csoport eléri a maximális létszámot, nagy a zsúfoltság. Bölcsődei ellátás terén sem rózsás a helyzet a megyeszékhelyen. Még úgy is 118 százalékos a feltöltöttség, hogy a három év alatti porontyoknak csupán negyedét adják be (tudják beadni) a szülők bölcsibe.
De ezek a gondok eltörpülnek, ha azt is figyelembe vesszük: 1990-ben még több mint 1400 gyerek született Kecskeméten. 2010-ben pedig háromszázzal kevesebb. Ijesztő. Ha marad ez a tendencia, a férőhelykérdés sajnos magától megoldódik. Apropó, a népességfogyás megállítására nem ígértek valamit a politikusok?