indulatok

2021.07.02. 23:16

Trudeau elítélte a kanadai katolikus templomok elleni támadásokat

Az utóbbi időben több imaházban követtek el gyújtogatásokat és vandalizmust.

Elítélte a kanadai katolikus templomok elleni támadásokat Justin Trudeau kanadai miniszterelnök pénteken.

Az utóbbi időben több imaházban követtek el gyújtogatásokat és vandalizmust. A történtek hátterében az áll, hogy több mint 1100 jelöletlen sírra bukkantak őslakos gyerekek számára létrehozott három egykori bentlakásos iskola közelében a kanadai Brit Columbia és Saskatchewan tartományokban.

A katolikus vallást követő Trudeau a történtek kapcsán kijelentette, hogy megérti az emberek indulatait a kanadai szövetségi kormánnyal és a katolikus egyházzal szemben.

„Valódi és teljességgel érthető dologról van szó tekintettel a napvilágra került szégyenletes történésekre” – mondta sajtótájékoztatóján a kormányfő.

„Ugyanakkor arra kell gondolnom, hogy templomok leégetésével csak megfosztják a gyászoló és lelkitámaszra vágyó embereket azoktól a helyektől, ahol megtalálhatják ezt a fajta segítséget” – húzta alá Trudeau.

A július elsején tartott kanadai nemzeti ünnepen (Kanada Nap) több rongálás is történt híres történelmi személyiségek, a többi között Viktória és Erzsébet királyné emlékművei ellen. A manitobai törvényhozás épületénél például egy összegyűlt tömeg kötelekkel ledöntötte Viktória királyné szobrát és piros festékkel összemázolták. A műemlék mögé több száz apró cipőt helyeztek el az őslakos gyerekek emlékére.

A kormányzati tisztségviselők és az ősalakosok közösségeinek vezetői egyaránt elítélték a történteket.

A katolikus egyház 1831-től egészen a közelmúltig, 1996-ig működtetett bentlakásos iskolákat Kanadában. Ez idő alatt összesen nagyjából 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától. Nagyon sokan közülük nyomorúságos körülmények között tengődtek, bántalmazták, szexuálisan kihasználták őket, és nagyon sokan alultápláltak voltak.

A jelenlegi ismeretek szerint legalább 3200 gyermek vesztette életét az egyházi bentlakásos intézményekben, a többségük tuberkulózisban.

Justin Trudeau kanadai kormányfő bocsánatot kért az elődök erőszakos asszimilációs politikájáért, amelyet „károsnak” nevezett. A miniszterelnök személyesen arra kérte Ferenc pápát, hogy utazzon Kanadába, és kérjen bocsánatot a katolikus egyháznak az ügyben játszott szerepéért.

Hangsúlyozta neki, hogy nemcsak a bocsánatkérés lenne fontos, hanem az is, hogy az Kanadában történjen meg, közvetlenül a kanadai őslakosok előtt.

A pápa a közelmúltban fájdalmának adott hangot a kanadai katolikus iskolákban az őslakosok ellen elkövetett bűnök miatt, de az egyház nevében egyelőre nem kért bocsánatot.

Ezek is érdekelhetik