Ország-világ

2021.07.05. 16:39

Orbán Viktort méltatta az AfD homoszexuális képviselője (videó)

Észak-Rajna–Vesztfália vállaltan homoszexuális képviselője, Sven Tritschler állt ki a magyar pedofilellenes törvény mellett. Az AfD-s politikus parlamenti felszólalásában hangsúlyozta: a balkáni útvonal lezárásával Orbán Viktor sokkal többet tett Németország és Európa szexuális sokszínűségéért, mint az összes Neuer, Stamp és az összes többi zászlólengető együtt.

Parlamenti felszólalásában méltatta a magyar miniszterelnök kormányzását Sven Tritschler – írja a Magyar Nemzet.

Észak-Rajna–Vesztfália nyíltan homoszexuális képviselője hangsúlyozta: többekkel ellentétben ő el is olvasta a magyar pedofilellenes törvényt, sőt nagyon örül annak, hogy Magyarországon a szülőkre bízzák a gyermekek felnevelését, és nem holmi hibbant genderideológusokra.

„És mint homoszexuális kikérem magamnak, hogy abortuszisták, pszeudotudományos sarlatánok a képviseletemben lépjenek fel. Olyanok, akik szerint 173 gender létezik”

– szögezte le.

A politikus továbbá kiemelte: hálás Orbán Viktornak, hogy 2015-ben lezárta a balkáni útvonalat és ezáltal lelassította az ország elárasztását iszlamistákkal.

Véleménye szerint

a magyar kormányfő ezzel sokkal többet tett Németország és Európa szexuális sokszínűségéért, mint az összes Neuer, Stamp és az összes többi ingyen bátor zászlólengető együtt.

A vonatkozó rész 3:48-tól érhető el.

Ezek is érdekelhetik