bevándorló

2018.12.18. 14:01

A Szent Péter-bazilikában akart bombát robbantani egy szomáliai férfi

Az iszlám terrorizmus szálai Irakból vagy Nairobiból az olasz csizmán keresztül vezetnek Európába.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint a bombamerénylet előkészítésével gyanúsított Moshin Ibrahim Omar, más ismert nevén Anas Khalil, Kenyában csatlakozott az Iszlám Állam (IÁ) egyik szomáliai-kenyai sejtjéhez. A jelenleg 20 éves szomáliai férfi korábban fegyveres kiképzésben részesült, és olasz hatósági információk szerint az iraki-szíriai harctéren is megfordult.

Olaszországba Líbián és a Földközi-tengeren át érkezett egy bevándorlócsoporttal. A korábbi olasz befogadási rendszer szabályainak megfelelően ideiglenes menedékjogot és ezzel tartózkodási engedélyt kapott: kezdetben egy menedékkérőket befogadó táborban, majd a pugliai Bari városában, egy üresen álló épületben élt. Utóbbit októberben kellett elhagynia, amikor a helyi hatóságok eltávolították az épületet elfoglaló migránsokat.

Az olasz hatóságok az érkezésekor történt azonosítása óta megfigyelés alatt tartották, elsősorban internetes bejegyzéseit és mobiltelefonos beszélgetéseit ellenőrizték. December elejétől több konkrét utalást tett arra, hogy bombamerényletet tervez az egyik nagy olaszországi bazilikában, majd a Szent Péter-bazilikát jelölte meg december 27-i dátummal. Az olasz terrorelhárítási hatóság (Digos) Bari utcáin vette őrizetbe, amikor feltehetőleg Rómába készült utazni.

Az Ansa olasz hírügynökség összeállítása szerint a pugliai hatóságok tíz éve követik az iszlám terrorizmusnak a térségen keresztül Európába vezető szálait. Közismert, hogy Salah Abdeslam is, a 2017-es párizsi terroristatámadás egyik elkövetője, akit a belgiumi Molenbeekben fogtak el, Bari kikötőjén keresztül tette meg többször is az utat Belgium és a szíriai harctér között.

Az első akciót terroristák ellen Bari város ügyészsége 2008 novemberében indította el. A kikötőben feltartóztatták Bassam Ayachi sejket és imámt, Molenbeek iszlám közösségének egyik vezetőjét, valamint Raphael Gendrom francia informatikus mérnököt, akit a hatóságok az Al-Kaida európai sejtje kiemelt tagjának tartottak. Olaszországban első fokon terrorizmusért elítélték, majd másodfokon felmentették és szabadon engedték őket.

Olasz hatósági források szerint az imám visszatért Szíriába, de továbbra is az európai körözési listákon szerepel. Raphael Gendrom néhány évvel ezelőtt a szíriai harctéren halt meg.

Az imám jelenléte Pugliában megerősítette a korábbi gyanút, hogy az olasz csizma sarkában található tartomány egyrészt folyosóként szolgál továbbhajózással Görögország, Törökország, majd Szíria felé, másrészt Pugliában logisztikai bázis is kiépült az itt megforduló dzsihadisták számára Bari, Andria és Foggia városok környékén.

Andria imámját 2013-ban letartóztatták. A vád szerint fegyvereseket toborzott az iraki, az afganisztáni és a csecsenföldi harcterekre.

Az olasz hatóságok 2016 és 2017 között több terroristasejtet azonosítottak Foggia közelében. A városban működő iszlám központ vezetőjét, az egyiptomi Abdel Rahmant idén márciusban vették őrizetbe, mert a központ iskolájába járó muzulmán gyerekeket a dzsihád szent háborújára oktatta, a terrorizmust éltető videókat vetített le nekik. A központban talált szállásra egy ideig Eli Bombatilajev csecsen harcos, aki a Kaukázusi Emirátus nevű terrorista csoport tagjaként ismert.

A merényletet tervező szomáliai férfi őrizetbe vétele volt a tizedik terrorellenes hatósági akció az utóbbi két és fél évben – nyilatkozta Carmine Esposito a pugliai idegenrendészeti hatóságok vezetője. Hangsúlyozta, hogy Puglia tartomány Európa egyik dél-keleti kapujának számít az iszlamista terrorizmus számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában