2024.05.29. 07:00
Felvonulás és koncert miatt változik a forgalmi rend Kecskeméten
Szombaton két nagyszabású program is lesz Kecskeméten, a Nyitott Városháza rendezvénysorozat keretében. 17 órától Babakocsis felvonulás, 20 órától pedig ingyenes Ákos koncert lesz a Lestár tér – Katona József tér kereszteződésében ideiglenesen kialakított rendezvénytéren. A zavartalan lebonyolítás érdekében több ideiglenes forgalomkorlátozásra számíthatnak az autósok, már szerdától.
Mindezekről a Kecskemét Önkormányzata részletes tájékoztatót adott ki a lakosság számára. A felvonulás és a nagyszabású produkció előkészületei, lebonyolítása és a visszaállítás zökkenőmentessége érdekében az alábbi forgalmi rend változásokra, korlátozásokra kell számítani.
![](https://cdn.baon.hu/2024/05/CL5pMQ7n_-6jJmH4dYzKTsvWnkw7WQe9NVmICiDfuc0/fit/1200/791/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxYmJjODQyZmVmYzQ1N2E5YWY2MzhmZmM1YWYwODA2.jpg)
Fotó: Shutterstock
Május 29-én, szerdán 18 órától a Katona József tér színház melletti szakaszán nem lehet majd parkolni.
Május 30-án, csütörtökön 10 órától a Lestár tér felől a Katona József tér irányába jobbra nem lehet kanyarodni (a kötelező haladási irány egyenes), továbbá a Mol benzinkút és a Lestár tér között a közlekedés egy sávon történik.
Június 1-jén, szombaton 6 órától a Lestár téri zsák parkoló lezárják. 12 órától a Petőfi Sándor utca és Dobó krt. kereszteződésében lévő körforgalomból az Alföld Áruház irányába nem lehet kihajtani. A Batthyány utcáról a Festő utcába nem lehet behajtani. A Kisfaludy utcába csak a Festő utcáig lehet behajtani.
17 órától teljes útzár lesz a Mol benzinkút és a Lestár téri parkolók közötti szakaszon (a benzinkút a teljes időszak alatt szabadon megközelíthető). A Trombita utcáról csak balra, a Batthyány utcára lehet kihajtani.
23 órától csak két korlátozás marad fenn: a Lestár tér felől a Katona József tér irányába jobbra nem lehet kanyarodni (a kötelező haladási irány egyenes), továbbá a Mol benzinkút és a Lestár tér között a közlekedés egy sávon történik.
Június 2-án, vasárnap 18 órától visszaáll a megszokott forgalmi rend.
Kérik és előre is köszönik a közlekedők szíves megértését!