Légiközlekedés

2024.05.19. 19:02

Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően (videó)

Mohamad Mokber első alelnök vezetésével Iránban vasárnap este összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az Ebrahim Raiszi elnököt és Hoszein Amirabdollahián külügyminisztert szállító helikopter balesetét követően - jelentette az IRNA helyi hírügynökség.

MW

Ebrahim Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományban

Forrás: Iráni elnökség / AFP

A tájékoztatás szerint Mokber, aki az iráni törvények alapján Raiszi esetleges halála esetén átveszi a kormányzati teendőket, újabb intézkedéseket rendelt el az államfő felkutatására.

A sötétség beálltával a mentőcsapatok gyalog, viszontagságos időjárási körülmények és nehéz terepviszonyok között folytatták a keresést. A mentőalakulatok száma időközben 65-re emelkedett. A kutatásban a fegyveres erők tagjai is részt vesznek. A Tasznim iráni hírügynökség szerint a baleset helyszínét sikerült meghatározni.

Az iráni kormány a szomszédos Törökország segítségét kérte a mentőakcióhoz, amelyhez különösen éjjellátó készülékekkel felszerelt helikoptereket igényeltek.

Az este folyamán hegyimentő alakulatok is megérkeztek a Teherántól több mint 600 kilométerre az azeri Nahicseván exklávé határához közeli Zsolfa városának térségébe, ahol a baleset helyszínét feltételezik.

Értesülések szerint kilencen voltak a helikopteren. Az utasok sorsáról egyelőre nincsenek információk, bár Mohszen Manzúri kormányzati ügyekért felelős alelnök az állami televíziónak adott interjújában részletek feltárása nélkül azt állította, hogy sikerült többször is kapcsolatba lépniük a helikopter legénységével.

Az IRNA úgy tudja, egy amerikai gyártmányú Bell 212 típusú helikopterről van szó.

Ebrahim Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. A szerencsétlenség feltehetőleg a rossz időjárási körülmények miatt történt a visszaúton.

Orosz szóvivő: Moszkva kész segíteni az iráni elnök felkutatásában

Oroszország kész minden szükséges segítséget megadni az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikopter felkutatásához és az incidens okainak kivizsgálásához - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a RIA Novosztyi hírügynökségnek vasárnap.

Iráni közlés szerint vasárnap lezuhant az iszlám köztársaság államfőjét és Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminisztert szállító helikopter az ország északnyugati részén, Varzekán térségében. A mentőegységek már megérkeztek a baleset helyszínére, és keresik a vezetőket.

Figyelemmel kísérjük a harmadik helikopter utasainak sorsáról megjelenő információkat, akik között magas rangú iráni tisztségviselők is voltak, köztük Raiszi elnök. Őszintén reméljük, hogy életben vannak, és hogy az életük és az egészségük nincs veszélyben

 - hangoztatta az orosz szóvivő.

Ebrahim Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat.

Tovább keresik az iráni elnök balesetben eltűnt helikopterét

Nagy erőkkel keresik az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, balesetet szenvedett helikoptert - közölték az iráni állami hírügynökségek vasárnap - bár naplemente után a légi felderítést leállították.  A tájékoztatás szerint keresőkutyákkal és drónokkal ellátott negyven mentőcsapatot indítottak a hegyvidéki, erdős térségbe.

Az iráni Vöröskereszt cáfolja az ország hivatalos televíziójának jelentését, miszerint megtalálták Ebrahim Raiszi elnök lezuhant helikopterének roncsait. A mentési munkálatok folyamatban vannak

 – figyelt fel rá a Világgazdaság.

A mentőalakulatok azonban az időjárási körülmények és terepviszonyok miatt csak nehezen haladnak. Egy riporter időközben arról számolt be, hogy miután besötétedett elkezdett esni a térségben.

Továbbra sem tudni, hogy "kemény leszállásá", azaz valamilyen meghibásodás miatt kényszerleszállás történt, vagy baleset, ami a gép lezuhanásához vezetett.  

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az IRNA helyi hírügynökség jelentése szerint igyekezett megnyugtatni a lakosságot. Arról biztosított mindenkit, hogy nem lesznek fennakadások a kormányzati tevékenységben, s az államügyekre nem lesz kihatással az incidens.  

Korábban írtuk:

Megtalálhatták az iráni elnököt, miután baleset érhette az őt szállító helikoptert (videó)

A Tasnim iráni hírügynökség arról számolt be, hogy

mostanra sikerült meghatározni az elnöki küldöttség pontos helyét. A Tehran Times az iráni Vörös Félhold vezetőjére hivatkozva pedig azt írja, hogy az egyik kutató- és mentőcsapat elérte a helyszínt

 – figyelt fel rá a Magyar Nemzet.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség értesülései szerint az elnök környezetének emberei felvették a kapcsolatot a parancsnoki központtal, ezt pedig reményt ad arra, hogy senki sem halt meg a balesetben.

A Mehr iráni hírügynökség arról is beszámolt, hogy a mentést és keresést nem lehet a levegőből végezni, mivel továbbra is rossz az idő, de több hegymászó-csapat is érkezett. Az este közeledtével azonban a sötétedés is nehezíti a mentést. 

Az is reménykeltő, hogy a Noor News hírportál értesülései szerint nem érkezett jelentés arról, hogy robbanást vagy tüzet hallottak volna az elnök helikopterének leszállóhelyén, „ami a helikoptercsapat biztonságára utal”, a jármű tehárt nagy valószínűséggel kényszerleszállsát végzett.

A teljes cikk ITT olvasható.

Korábban írtuk:

Baleset érhette az iráni elnököt szállító helikoptert, nagy erőkkel keresik a gépet

Nagy erőkkel keresik az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, balesetet szenvedett helikoptert - közölték az iráni állami hírügynökségek vasárnap.

A tájékoztatás szerint keresőkutyákkal és drónokkal ellátott negyven mentőcsapatot indítottak a hegyvidéki erdős térségben. Az iráni Vörös Félhold szerint az egyik ilyen csapatnak időközben sikerült elérnie a baleset helyszínére.

Ahmad Vahídi belügyminiszter annyit közölt, hogy a mentőalakulatok az időjárási körülmények és terepviszonyok miatt csak nehezen tudnak eljutni a térségbe. Egy helyi tudósító élő bejelentkezése során sűrű köd volt látható a háttérben.

Egyes jelentések "kemény leszállásról", mások viszont balesetről szóltak.

Ebrahim Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat.

Az elnököt szállító helikopter 
Fotó: Ali Hamed / Forrás: Akbar TAVAKOLI / IRNA / AFP

Az incidens az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett, a visszaúton történt, és a helikopteren tartózkodott Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter is

 - jelentette a TASZSZ az Irna iráni hírügynökségre hivatkozva. Szintén a gépen utazott Kelet-Azerbajdzsán kormányzója és a tartományi székhely, Tebriz egyik vallási vezetője.

Egyelőre nem tudtak kapcsolatba lépni az elnök kíséretével, így a gépen utazók sorsáról sem tudni. 

Az állami televízió megszakította műsorát és képsorokat mutatott az elnökért országszerte imádkozó hívekről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában