Kultúra

2016.01.15. 17:26

A tudás hatalom időskorban is

Lezárult a Kecskeméten és környékén élő nyugdíjasok számára meghirdetett, Kecskeméti Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű szabadegyetemi program második tanéve.

Sebestyén Hajnalka

Az ünnepélyes tanévzárót pénteken rendezték meg a városháza dísztermében. Közel háromszázan vehették át részvételüket igazoló oklevelet. A nagy sikerű előadássorozat a Pécsi Tudományegyetem szervezésében és Kecskemét város támogatásával valósult meg. 

Mák Kornél alpolgármester köszöntötte a hallgatókat. Elmondta, a kezdettekkor a város sem gondolta, hogy ekkora érdeklődés kíséri majd a Harmadik Kor Egyetemét, így a jövőben is folytatni fogják. A város nevében is tolmácsolta tiszteletét és megbecsülését minden hallgatónak, aki fontosnak tartja a tudást. Hozzátette: a tudás perspektívát ad, mindig érték marad. Nincs olyan életkor, amikor az ember ne képezhetné magát.

A Kecskeméti Harmadik Kor Egyetemének megteremtője dr. Szécsi Gábor docens, a Kecskeméti Regionális Felnőttképzési Központ igazgatója beszédében hangsúlyozta: ez az egyetem túlmutat a nyitott egyetemek formáján, ez egy különleges oktatási és tudományos műhely. A Kecskeméten megvalósult időskori képzés példaként áll sok város előtt.
Végül az oklevelek átadása előtt Kertész Lőrinc a hallgatók nevében köszönte meg az elmúlt egy évet. Elmondta az előadások az agyi felfrissülést segítik.

 [caption id="" align="aligncenter" width="650"] Tekintse meg galériánkat is! Fotó: Bús Csaba
[/caption]

 

Ezek is érdekelhetik