2014.07.15. 17:47
ParaSzupersztárnak készül az énekes
Ezüstminősítést szerzett a nyárlőrinci Fekete Attila a nyugdíjasok országos ki mit tud? versenyén, ahol ének kategóriában indult. A napokban Keszthelyen rendezték meg a versenyt.
241 versenyző mérte össze tudását a különböző kategóriákban. Bács-Kiskunból két kórus és Fekete Attila vehetett részt a versenyen. A csengődi Dankó Pista férfikórus arany-, a kecskeméti Nyitnikék Népdalkör és a nyárlőrinci Fekete Attila pedig ezüstminősítést szerzett.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Fekete Attila
[/caption]
A látássérült Fekete Attila egy baleset során elvesztette szeme világát.
– A három napig tartó verseny első napján léptem fel – meséli Attila. A Piramis együttestől a Szállj fel magasra című dalt énekeltem. Jobb volt az elején színpadra állni, mert legalább nem kellett annyit idegeskedni, mert azért egy egészséges drukk azért minden fellépésnél van az emberben, hiába énekelek és zenélek már több éve. Nagyon jó volt a technika, kontrollhangfalt is alkalmaztak, ami sokat jelentett.
Fekete Attila jelentkezett a ParaSzuperSztárra is, ami a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutató versenye, és bejutott az októberi budapesti elődöntőbe.