Kultúra

2012.06.19. 18:05

Népszerű az „egyéjszakás” kultúrkaland

Az országos időpontnál egy héttel később, június 23-án rendezik Kecskeméten a múzeumok éjszakáját, amikor 42 helyszínen több mint 150 programmal várják a látogatókat.

Popovics Zsuzsanna

A kultúrélvezeti hosszú éjszaka tudnivalóiról ifj. Bozsó Jánost, az esemény egyik meghonosítóját és állandó főszervezőjét kérdeztük. No meg arról, hogy gyűjteményük éjszakai programjai ezúttal miért kapták a „Házon kívül vagyunk” címet.

– Éppen zajlik a Bozsó Gyűjtemény épületeinek felújítása, bővítése, így anyaga nem látogatható. Zenés Romkocsmánk is a Klapka utcai kisudvaron működik majd, ahonnan hét éve elindultunk – magyarázza a Bozsó Gyűjtemény Alapítvány kuratóriumának elnöke. – Állítunk viszont sátrat a Piszekút téren, ahol kvázi élő Facebook oldalként a város régi életéből láthatnak álló és mozgó képeket az érdeklődők. A múzeumi foglalkozásokon is rendhagyó helyszínen, egy emeletes buszon lehet részt venni. 

- Minden évben újabb helyszínek csatlakoznak a programsorhoz. Ki keres meg kit?
– Vannak, akik jelentkeznek, hogy csatlakoznának, másokat felkérünk. Néhány éve így kerestük meg például a Technika Házát, idén pedig a Görögkeleti templomot. Csatlakoztak, így az Ikon Múzeumot is láthatja a közönség. Új helyszín az Evangélikus templom, ahol a Cantus Nobilis Kórus ad hangversenyt. A Kecskeméti Vadaspark nem tart nyitva az idei múzeumok éjszakáján, régi-új helyszín viszont a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely.

A Vadaskert nem lesz nyitva!

Az idei Múzeumok Éjszakáján a kecskeméti Vadaskert nem csatlakozik a rendezvénysorozathoz. Pullai Béla igazgató elmondta, az elmúlt években olyan méreteket öltött az érdeklődés, hogy biztonsággal már nem tudják bevállalni, hogy néhány óra alatt több ezren látogassanak el a Vadaskertbe. Mind az állatok, mind a látogatók érdekében úgy döntöttek, hogy zárva lesznek ezen az estén. Cserébe a nyár folyamán három alkalommal éjfélig tartó nyitva tartással, fáklyás kivilágítással és programokkal színesített féláras rendezvénnyel várják majd az érdeklődőket, először július 7-én.

Minden újra nyitottak a szervezők? 
– Igen, mert annál jobb egy rendezvény, minél nagyobb a választási lehetőség. Célunk, hogy minél szélesebb rétegből megtalálja a közönség az ízlésének megfelelő programot. A tavalyi látogatottság meghaladta a 70 ezer fős belépőszámot (ebbe minden program valamennyi látogatója beleszámít). A résztvevők pontos számát nem tudjuk, 5-10 ezer főre becsüljük. Azért is jó, hogy sok a helyszín, mert elkerülhető a tumultus.

Féken tartott lendület

Idén először kerékpáros nyílt nap is kapcsolódik a kecskeméti programsorozathoz. A Kerékpárosklub helyi szervezetének aktivistáival a kecskeméti veszélyes útszakaszokon tekerhetnek a kétkeréken közlekedők, lesz kerékpáros ügyességi akadálypálya, egy tesztkamion fülkéjében megtapasztalható miként érzékeli a sofőr a bringásokat a közlekedésben.

Egy lakatpavilonban tesztelhetők a kerékpárok őrzésére hivatott lakatok, a rendőrség a bringák műszaki állapotát ellenőrzni. A főtéren 17 órakor kerékpáros felvonulás lesz, majd demonstratív menet a főkapitányság épületéhez, a Féken Tartott Lendület c. fotókiállítás megnyitójára.

Kecskeméten miért máskor tartják a múzeumok éjszakáját, mint máshol?
– Hagyomány, hogy a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombat a dátuma az év leghosszabb éjjeli kalandjának. Miután nem az országos időpontban jelentkezünk, lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők Budapestről és más városokból is felkeressék a kecskeméti helyszíneket. Tavaly szintén eltérő időpontokban volt a programsorozat, talán ennek is köszönhető, hogy a vidéki helyszínek közül a hírös város programjai voltak a leglátogatottabbak.

Az is vonzó lehet a közönség számára, hogy ezen az éjszakán nem kerülnek pénzbe a kulturális programok.
– Valóban, a belépés minden helyszínen ingyenes lesz, egyedül a közlekedés és a különböző szolgáltatások kerülnek pénzbe. A helyszínek között retro buszok szállítják az utasokat. A korlátlan utazásra jogosító karszalag ára 400 forint lesz. Létszámban és típusban is bővül a flotta. A közkedvelt faros buszok közül az Ikarus 55-ösből idén négy is lesz, a "kis piros" Ikarus 311 a kezdetektől itt van, omnibusz sajnos nem lesz idén. Kuriózum egy Ikarus Mávaut Cabrio, amit városnéző busznak szánunk, de csak jó idő esetén. Már minden helyet lefoglaltak a három turnusra, ezért szeretnénk még egy városnéző kört megszervezni. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bozsó János
[/caption]

A helyszínekről, programokról hol tájékozódhat a közönség?
– Idén is készült részletes kiadvány, már megtalálható a rendezvény-helyszíneken és a városi Tourinform irodában. A kecskeméti kaland elérhető a facebook-on is, szintén újdonság, hogy idén először önálló, három nyelvű honlapja is van a kecskeméti rendezvényeknek  .

Popovics Zsuzsanna Féken tartott lendület Idén először kerékpáros nyílt nap is kapcsolódik a kecskeméti programsorozathoz. A Kerékpárosklub helyi szervezetének aktivistáival a kecskeméti veszélyes útszakaszokon tekerhetnek a kétkeréken közlekedők, lesz kerékpáros ügyességi akadálypálya, egy tesztkamion fülkéjében megtapasztalható miként érzékeli a sofőr a bringásokat a közlekedésben.

Egy lakatpavilonban tesztelhetők a kerékpárok őrzésére hivatott lakatok, a rendőrség a bringák műszaki állapotát ellenőrzni. A főtéren 17 órakor kerékpáros felvonulás lesz, majd demonstratív menet a főkapitányság épületéhez, a Féken Tartott Lendület c. fotókiállítás megnyitójára. A Vadaskert nem lesz nyitva! Az idei Múzeumok Éjszakáján a kecskeméti Vadaskert nem csatlakozik a rendezvénysorozathoz. Pullai Béla igazgató elmondta, az elmúlt években olyan méreteket öltött az érdeklődés, hogy biztonsággal már nem tudják bevállalni, hogy néhány óra alatt több ezren látogassanak el a Vadaskertbe. Mind az állatok, mind a látogatók érdekében úgy döntöttek, hogy zárva lesznek ezen az estén. Cserébe a nyár folyamán három alkalommal éjfélig tartó nyitva tartással, fáklyás kivilágítással és programokkal színesített féláras rendezvénnyel várják majd az érdeklődőket, először július 7-én. Bozsó János -->

Ezek is érdekelhetik