Közélet

2016.05.06. 19:45

Sok-sok munka után jól esik a nyugodt időskor

A sok szeretet tart életben – árulta el a hosszú élet titkát a 95 éves Ilonka néni, aki hatvan éve él ugyanabban az utcában, Kecskeméten. Szomszédai hetente meglepik friss virággal.

Popovics Zsuzsanna

Pénteken ünnepelte 95. születésnapját Hajdú Istvánné Virág Ilona. Évtizedekig óvodai dajkaként dolgozott előbb egy magánóvodában, majd a honvédségi óvodában, Kecskeméten. A hetvenes években kereskedőnek tanult, a Nagykőrösi utcai, legendás bizományi boltból ment nyugdíjba.   
Ilonka néni 1921-ben, Ágasegyházán született, földműves családban. Édesanyja fiatalon meghalt, Ilonka már 1,5 évesen félárva volt. Gyerekként is dolgozott: pásztorolta a háztájban nevelt libákat, kacsákat. Miután befejezte a hatosztályos iskolát, elszökött a mostohájától, Kecskeméten élő nővéréhez és anyai nagymamájához. Alkalmi munkákból élt, egyebek mellett kifutó volt a tejcsarnokban. Első férjével 1939-ben kötöttek házasságot. Miután kitört a háború, az ifjú férj többet volt a frontot, mint odahaza. Leánygyermekük 1944. májusában született, az édesapa rá egy hónapra ismét frontszolgálatra indult. Soha többé nem tért haza. Ilonka közel öt évig várta férjét, és reménykedett abban, hogy viszontláthatja.

– Az volt életem legnehezebb időszaka – emlékszik vissza Ilonka néni. – 1944-46 között házakhoz jártam takarítani, élelemért cserébe. Ahol dolgoztam, oda vittem magammal a gyereket. Így találkoztam egy neves magánóvoda két vezetőjével. Elmeséltem a helyzetünket, megszántak, így lettem náluk hivatalosan dajka, egyébként mindenes. Főztem, takarítottam, gondoztam a kertet, felügyeltem a gyerekeket. Egy szekrény és egy asztal volt minden vagyonom, ezzel költöztem be az állással járó szoba-konyhás szolgálati lakásba. Havi 260 forint volt a bérem, ebből éltünk a lányommal. A jövedelmem miatt viszont elestünk az állam által folyósított hadirokkant- és hadiárva ellátástól.

Eztán már jobbra fordult Ilonka néni sorsa. Újra férjhez ment, született még egy lánya. Ekkor már a honvédségi óvodában dolgozott, segédóvónőként. „Ott nagyon jó sorom volt” – emlékszik vissza a szülinapos. Akkor már jobb volt a gyerekek élelmezése – közvetlenül a háború után a gyerekeknek is konzervekből főztek –, még nyaralni is elvitték az ovisokat. A hetvenes években újra iskolapadba ült Ilonka néni: kereskedőnek tanult a felnőttek esti iskolájában. Így került a bizományi boltba, eladónak.

– Hoztak oda mindent: háztartási gépet, edényt, arany- és ezüst ékszert – meséli. – Legtöbbet ruhaneműt, évekig én „öltöztettem” az unokáimat, a két lányom gyerekeit. Az ott töltött 20 év alatt öt főnököm volt.
Megkérdeztük azt is, Ilonka néni mit tart a hosszú élet titkának. Szerinte őt a gyerekei jósága tartja életben, és az, hogy a saját otthonában, nyugodtan élheti idős napjait. Kilencven fölött is aktívan foglalkozott varrással, ruhajavítással, kézimunkázással. Azóta sajnos sokat romlott a látása. Az ebédet házhoz viszik, így főznie nem kell. Remek szomszédasszonyai vannak, gyakran beköszönnek hozzá, hol virággal, hol frissen sült palacsintával.

„A lányaimtól, a szomszédaimtól kapott sok szeretet tart életben” – summáz Ilonka néni. A születésnapján az ismerős utcabeliek mellett két lánya, négy unokája és tízéves dédunokája köszöntötte.

 

Ezek is érdekelhetik