Közélet

2012.06.29. 15:34

Rövidesen újra kivitelezőt kerestetnek

2012. szeptember 15. Ez a dátum olvasható a bajai kórház bejárata melletti táblán a 3 milliárd forintos támogatást elnyert nagyberuházás kapcsán a kivitelezési munkálatok befejezésének időpontjaként.

Kubatovics Tamás

Dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos tegnapelőtt számolt be a képviselő-testületnek a májustól állami fenntartásba került intézmény idei teljesítményéről, helyzetéről. Ebből egyebek mellett az is kiderült, hogy a hasonló projektek közül elsőként a bajai rendelkezett aláírt támogatási szerződéssel, 2010. szeptember 7 óta.

Az új, hétszintes épület megépítést is magába foglaló nagyberuházás kivitelezési munkálataira tavaly júniusban kiírt közbeszerzést visszavonták, majd a bontási munkálatokat leválasztották és külön vették. Ezekkel a munkákkal már végeztek is. Az építésre hat ajánlat érkezett, ám a legjobb is nettó 633 millió forinttal haladta meg az 1,9 milliárdos keretet. Február 2-án nyilvánították eredménytelenné az eljárást.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Jó ideig időszerű marad a tábla
[/caption]

– Megtörtént a terveknél a műszaki tartalom csökkentése, aminek köszönhetően van esély az alacsonyabb ajánlatokra. Beadtuk az anyagot a felettes szervekhez, július közepén meg kell jelennie a felhívásnak, ami 60 napos határidőt igényel. Ezt követően gyors elbírálást szeretnénk és remélhetőleg szeptember közepére ki lesz választva a kivitelező. Tizenegy hónap az építés ideje, tehát várhatóan jövő év végére lesz kész az épület - mondta el lapunk érdeklődésére a főigazgató az aktuális és remélt ütemtervet.

Kubatovics Tamás Jó ideig időszerű marad a tábla -->

Ezek is érdekelhetik