Közélet

2010.05.15. 18:45

A gyalázat oltára: feltört koporsók, emberi csontok a földön

A borsódi Latinovitsok történelme összeforrt a település múltjával. A nemes család építtette a kis bácskai község valamennyi impozáns épületét, amelyek ma is díszei a környéknek. Van azonban egy hely, ahogy a gyalázat ütötte fel a fejét több, mint fél évszázada.

Zsámbóki Dóra

Érdekesnek ígérkező eseményre kaptunk invitálást néhány héttel ezelőtt. A meghívóban az állt: a rendezvény célja, hogy megmutassa egy család múltjához való kötődését, illetve bemutassa azt a múltat, ami egyben Bácsborsód múltja is, hiszen a felnyitásra váró sírkápolnában nyugvó Latinovits családtagok által építtetett épületek ma is díszei a településnek.

Szemerkélő esőben érkeztünk meg a takaros bácskai falu polgármesteri hivatalába, ahol több tucat ember várta, hogy néhány üdvözlő szó után átsétáljunk az egykor impozáns, mára azonban rendkívül elhanyagolt állapotban lévő sírkápolnához.

Borsódi Latinovits Ödöntől, a házigazdától megtudtuk: a sírkápolnát ősei emelték 1880-ban, mert egy helyen akarták tudni halott szeretteiket. Mivel a borsódi temető a család kastélyától messze volt, ezért a birtok melletti kiserdőben valósították meg tervüket. Azért, hogy a halottaikért szentmisét is bemutathassanak elhatározták, hogy kápolnát is építtetnek – mesélte házigazdánk. A második világháború után gazdátlanná vált a kápolna, tulajdonosa minden bizonnyal Amerikába távozott a fegyverek elől, sorsáról azóta sem tudni.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Lejárat az ősi kriptába
[/caption]

Latinovits Ödön messze Bácsborsódtól nőtt fel. A faluba csak akkor jutott el, amikor meglett férfiként ősei nyomát kutatta. Csomor László polgármester személyében barátra talált, és társra abban a törekvésében, hogy a családi kegyhelyet megmentse az enyészettől. Közös erővel kezdtek hát bele a falunak is szégyenfoltjaként éktelenkedő egykori családi birtok rendbetételéhez. Az első és remélhetőleg legnagyobb akadály tavaly év végén elhárult, az önkormányzat ki tudta sajátítani a területet, tehát legalább a tulajdoni viszonyok tisztázódtak.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A nyughelyet többször feltörték, az értékeket elvitték
[/caption]

Már szakadó esőben érkeztünk a kápolnához. A később elénk táruló látvány ismeretében nem túlzás azt mondani: talán az ég is siratta azt a gyalázatot, ami ott megesett. A kis dombon emelkedő, valaha impozáns kápolna ajtóit, ablakait már régen ellopták, falait összefirkálták, szentélyét lerombolták. Az épületen látszik a fél évszázados gazdátlanság.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Latinovitsok koporsóit, földi maradványait szétszórták
[/caption]

Rövid istentisztelet után Latinovits Ödön megnyitotta előttünk a kis imaház alatt húzódó családi kripta ajtaját. Az igazi döbbenet ott lent várt ránk.
A nyughelyet többször feltörték, az értékeket elvitték, és attól sem riadtak vissza a gaztevők, hogy a Latinovitsok koporsóit, földi maradványait a teremben szétszórják. A földön emberi csontok hevernek mindenütt, kiforgatott koporsók néznek ránk üresen. Felfoghatatlan, feldolgozhatatlan látvány. A halottak iránti tisztelet emlékműve ma a gyalázat oltára.

Mecénásokra várnak

A borsódi Latinovits családnak felbecsülhetetlen érdemei vannak a község egykori felvirágoztatásában. A mára önkormányzati tulajdonba került épületet és családi kriptát a testület pályázati pénzből akarja rendbe rakni, hogy visszaadhassanak az ősöknek valamit abból a jóságból, nemességből amit valaha tőlük kaptak. A teljes helyreállítás időpontja kérdéses, hiszen jelenleg az önkormányzatnak egyetlen pályázati forrás sem áll a rendelkezésére. Saját erő híján csak a szerencsében vagy olyan mecénások önzetlen segítségében bízhatnak, akiket megérint „az istenszeretetnek keresztény emberhez legméltóbb és ércnél is maradandóbb emlékműve” idegen kezek által elszenvedett kálváriájának története.

Ezek is érdekelhetik