2008.04.04. 14:49
80 millió jut Baján panelfelújításra
Az előzetesen tervezett 60 millió helyett 80 millió forintot tervez a panel-programra a bajai önkormányzat. A lakótelepeken már számos épület megújulhatott az elmúlt évek során az állami pályázatok révén. Eddig a három fél úgy osztozott a költségeken, hogy a településnek kötelező volt az összeg egyharmadát vállalni.
- Baján mintegy 38 ezer ember él. Szép gesztus az újvárosiak segítése, de kell egy határ. Elképzelhető, hogy ezúttal kevesebb pénzt ad a város, így a lakosoknak mélyebben zsebbe kell nyúlni - mondta. A lakásonkénti 250-380 ezer forintos megkötést azonban elutasította a képviselők zöme.
Nem úgy Nemes Gábor (SZDSZ) ötletét, aki 20 millióval többet kért e célra a költségvetésből.
- Várhatóan nagyon sokan pályáznak majd Bajáról, hiszen 15-20 százalékos energia megtakarítás érhető el a fejlesztések révén. Ezért szükség lehet erre a nagyobb összegre - indokolt a frakcióvezető. Megemelték az összeget, 60 helyett 80 milliót szavaztak meg a panel-programra. Ugyanakkor abban is egyetértettek a képviselők, hogy a városi főépítész véleményezze a homlokzati színeket a tervek elkészültekor.