Hírek

2012.03.21. 05:35

Blődségek és igazságok

Kétségkívül nem szép dolog, amikor egy külföldi újságíró a Parlamentet a Duna jobb partjára helyezi, a budai vár felépíttetését pedig Szent István érdemei között említi, ám ettől még lehet igaza, ha mondjuk a polgárok magán-nyugdíjpénztári megtakarításainak a „lenyúlását” szalonképtelen és indokolhatatlan kormányzati intézkedésnek minősíti.

Stanga István

Az elmúlt hetek folyamán mind a Fidesz politikusai, mind a jobboldali sajtó roppant részletesen foglalkozott azokkal az apróbb-nagyobb tévedésekkel (szándékos torzításokkal?), amiket az európai médiumok Magyarországról szóló anyagaiban fedezhettünk fel, és amelyek – legalábbis a kormányzati kommunikáció reményei szerint – e beszámolók egészének a hitelességét megkérdőjelezik. Nyilván hasonló szempont vezette a kormányközeli Heti Választ is, hogy a „Húsz blődli Magyarországról” címet viselő, terjedelmes  összeállításában sorra vegye azokat a legnagyobb szamárságokat, amiket a külföldi újságírók a magyarországi eseményekkel foglalkozó cikkeikben papírra vetettek. Nos, lássunk néhány konkrét példát... Ott van mindjárt a francia Le Monde január 7-i száma, amelyben Caroline Fourest, az ismert antiklerikális aktivista azt mondja, az új, „retrogád” Alaptörvény betiltja az abortuszt, az azonos neműek házasságát, illetve a „hajléktalanokat” (sic!). Semmivel sem kevésbé meghökkentő a DPA német hírügynökség február 1-jei tudósítása, amelynek szerzője, Gregor Mayer – egyebek között – azt írja, „az Új Színház ügye csak egy szelete azon kulturális forradalomnak, amelyet Orbán Viktor elindított; harci emlékművek nőnek ki országszerte, amik az ősmagyar hódítókat és vérszövetségüket magasztalják”. Hasonló „tájékozottságot” árul el az olasz Giuseppe Sarcina is, aki a Corriere della Sera elmúlt év december 30-i számában a Budapestet bemutató cikkében azt mondja, a Duna jobb partján található az 1844-ben épült, neogótikus Parlament – holott a bal oldalon áll, az építése pedig 1904-ben fejeződött be –, illetve, hogy azzal szemben látható az „abszolutizmus szimbóluma”, vagyis a budai vár, amit a középkorban „István fejedelem” építtetett. De említhetnénk még a francia Florence La Bruyere-t is, aki a France Culture rádió hallgatóit január 4-én azzal a kijelentéssel lepte meg, miszerint kis hazánkban ismételten napirendre került az állami iskolákba járó gyerekek kötelező reggeli imája, vagy a szintén francia Nadjet Cheriguit, aki a VSD nevű hetilap január 12-i, „Magyarország: Európa szégyene” című cikkében „megszólaltatta” Eszes Tamást, holott a Véderő egykori parancsnok tavaly novemberben öngyilkos lett, esetleg az ugyancsak gall Daniel Bastient és Massimo Prandit, akik a Les Echos lapban Orbán Viktornak tulajdonították azt a kijelentést („Zsidó származású magyar vagyok”), amit a valóságban Deutsch Tamás mondott az angol The Independentnek.

Nos, amint azt bizonyára sejtik is, e témát nem azért hoztam szóba, hogy együtt szörnyülködjünk vagy éppen botránkozzunk meg az európai lapok újságíróinak, szerkesztőinek sokszor valóban elképesztő felületességén és tájékozatlanságán, mint inkább azért, hogy észrevegyük: attól még, hogy a magyarországi jelenségeket bíráló dolgozatokban időnként előfordulnak súlyos melléfogások, hihetetlen blődségek, a kritikák megfogalmazóinak a mondandójuk lényegét illetően akár igazuk is lehet. Mert hát, tényleg nem szép dolog, ha valaki a Parlamentet a Duna jobb partjára helyezi, a budai vár felépítését meg Szent István érdemei között említi, mindettől azonban még tökéletesen igaza van, ha például a polgárok magán-nyugdíjpénztári  megtakarításainak államosítását megmagyarázhatatlan és szalonképtelen kormányzati intézkedésnek minősíti. Ahogyan a gomba módra szaporodó harci emlékművekről, az ősmagyarokról, no, és persze, a vérszerződésről szóló eszmefuttatást is lehet jókora sületlenségnek titulálni (megjegyzem: sületlenség is), ám ez még csak véletlenül sem jelenti azt, hogy a szerző akkor is téved, ha teszem azt a visszamenőleges hatályú törvénykezést a jogállammal, a jogbiztonsággal nem összeegyeztethető, példátlanul durva megoldásnak bélyegzi. Nem vitás, ha magam Venezueláról vagy mondjuk Türkmenisztánról írnék egy cikket, itt-ott azokba is bele lehetne kötni, ám ettől még hihetetlenül komoly melléfogás lenne akár Hugo Chavez, akár a pár hete újjáválasztott Gurbanguly Berdimukhammedow rendszerét még csak valamiféle „demokrácia-utánzatnak” is nevezni. Mindent egybevetve tehát úgy gondolom, lehet ugyan a magyar viszonyokat elemző írásokban hibákra vadászni, ám ettől sokkal hasznosabb elfoglaltság lenne az elénk tartott tükrökbe legalább hébe-hóba belenézni.

Ezek is érdekelhetik