Hírek

2008.03.19. 17:30

NATO-segítséget kér a KMAT az autonómiatörekvések támogatására

A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) a bukaresti NATO-csúcs alkalmából a tagországokhoz fordul azzal, tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus autonómiatörekvések támogatását - közölte a határon túli magyar szervezeteket tömörítő szervezet szerdán megválasztott elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

BAMA

Tőkés László, aki egyben EP-képviselő, ismertette a KMAT frissen kiadott állásfoglalását, amely az említett kérésen túl tartalmazza azt is, hogy szorgalmazzák az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének kidolgozását, és ennek előmozdítására kérik az Európai Parlament magyar képviselőit. A négy éve alakult szervezet továbbá támogatásáról biztosította a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez intézett felkérését, amely Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó határozat elfogadását szorgalmazza.

A KMAT munkacsoportot hozott létre a különböző autonómiakoncepciók egyeztetése és azok nemzetközi képviselete céljával. Tőkés László közölte azt is, hogy a szervezet támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az erdélyi magyarság kulturális autonómiája törvényi feltételeinek megteremtésére irányuló erőfeszítéseit. A romániai EP-képviselő a KMAT tanácskozását követően arról beszélt, céljuk az, hogy "nemzetköziesítsék" az autonómiatörekvéseket. Mint mondta, ehhez egyebek mellett Kárpát-medencei összefogásra és a mindenkori kormány támogatására van szükség. Örömét fejezte ki, hogy mind a romániai, mind pedig a horvátországi magyar szervezeteknek sikerült ellentéteiket félretéve összefogniuk.

Ezzel összefüggésben "biztató jelként" értékelte Szili Katalin házelnök nemzetstratégiai törvénytervezetének "nagyon régi" ígéretét. Autonómia nélkül nem oldódik meg a romániai magyarság helyzete - hangoztatta Tőkés László, aki szerint az elvett erdélyi területekért az ottani magyaroknak jogokat kell kapniuk. Mint mondta, az izraeli "területért békét"-modell mintájára a romániai magyarságnak "területért jogokat" kellene kapnia. A minimális, ami megilleti az erdélyi magyarságot, hogy közösségi önrendelkezését biztosítsák - szögezte le.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az újságírók előtt bejelentette: a vajdasági magyar politikumnak 12 év "egymásnak feszülése" után az elmúlt két hónapban sikerült "összefésülnie" az autonómiával kapcsolatos elképzeléseit, így a magyar koalíciót alkotó pártoknak már van egységes elképzelése. Közölte, ezt a dokumentumot az elkövetkező másfél hétben egyeztetik saját testületeikkel, majd ezt követően nyilvánosságra hozzák.

-->

Ezek is érdekelhetik