Hírek

2007.12.21. 17:30

Uniós lóáldozat

Sose gondoltam volna, hogy 2007-ben egyszer majd azon kell töprengenem, hogyan is ítéljem meg egy feket mén feláldozását, ha az állat leölése amúgy megfelel az Európai Unió előírásainak. És ez nem vicc.

Stanga István

Miután az a véleményem, hogy minden ember (természetesen bizonyos határok között) olyan hobbinak hódol, amilyennek csak akar, egy kicsit sem botránkozom meg azokon, akik a vagy ezer esztendővel ezelőtt élt eleink öltözködési, viselkedési szokásainak hódolnak. Ilyenformán nem feltétlenül izgat, ha például egy nemezsüveges, kaftános illető ül mellettem a moziban, miként az se, ha valakik egy sámándobot püfölve vonulgatnak föl és alá az utcán, és még csak azon se nagyon akadok ki, ha egy önmagát senyőnek kinevező kórházi orvos különféle ősi rituálékat mutat be Makó mellett, így véve jelképesen birtokba az ottani gázmezőt. Egyszóva engem e téren már nagyon nehéz lenne bármivel is meglepni... hittem egészen ezidáig. Most viszont az egyik hírportál egy olyan esetről számolt be, amely nem csupán elképesztett, hanem mélységesen felháborított.

A szememben meglehetősen brutális sztori arról szól, hogy egy Bács-Kiskun megyei településen Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza (a fene se tudta, hogy létezik ilyen egyáltalán) lóáldozatot mutatott be a magyarok istenének. Bár a fekete mén elpusztítását (amely az egyház főpapja szerint a magyarság sorsának megfordítását szolgálta) az állatvédők szerették volna minden lehetséges eszközzel megakadályozni, ebbéli igyekezetük nem járt sikerrel. A rendőrség álláspontja szerint ugyanis az állat megölésének módja (azaz: letaglózása) megfelelt az Európai Unió előírásainak, következésképpen hiába minősítették az eseményt az „áldozat” bemutatói afféle ünnepi rituálénak, hivatalosan csak amolyan „házivágásról” volt szó. 

Hát, mit is mondhatnék erre... Egyrészt sosem hittem volna, hogy Krisztus születése után kétezer évvel egyszer majd azon kell agyalnom, miként vélekedjek egy feket mén uniós normák szerinti feláldozásáról, másfelől meg nagyon-nagyon kevésszer éreztem magam annyira bizonytalannak (hülyének?) egy-egy helyzet, történés megítélésekor, mint most. (Mentségemre talán az szolgálhat, hogy e sorok olvasói közül bizonyára többen vannak ezzel ugyanígy.) Hiszen hiába tudom, hogy az ügyben eljáró hatóságoknak – már legalábbis a jogszabályokat illetően – igazuk van (vagy igazuk lehet), mégsem vagyok képes legyőzni magamban azt a felháborodást, amelyet az anakronisztikus ostobaságok váltanak ki belőlem. Különösen akkor, ha azok egy ártatlan állat értelmetlen legyilkolásával járnak.  

Ezek is érdekelhetik