Hírek

2005.07.08. 00:16

Demján vasutazna Ferihegyre

A TriGránit Csoport a Budapest Airport Rt. sikeres privatizációját követően kívánja ismét napirendre tűzni a ferihegyi gyorsvasút ügyét. Úgy véli, hogy az új tulajdonos, valamint a kialakítandó végállomás nagyban befolyásolja a terv egészét – válaszolta a Világgazdaságnak Sokorai István, a tervért felelős Duna Sétány Székház Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. ügyvezető igazgatója.

B. H. L.

A MÁV Rt. és Budapest Airport Rt. közösen készül a gyorsvasút építésére. A napokban alá is írták a szándéknyilatkozatot. A megvalósíthatósági tanulmány várhatóan év végére elkészül, és addigra megszületik a tulajdonosok döntése is. Terveikben azonban nem szerepel a Ferihegy Express Kft. bevonása, amelyet a vasúttársaság még 2001-ben hozott létre a TriGránit Rt.-vel. Érdeklődésünkre Kozák Tamás, a MÁV Rt. stratégiai vezérigazgató-helyettese a cég kihagyását az azóta jelentősen megváltozott körülményekkel és azzal magyarázta, hogy ma már teljesen új üzleti modell szükséges. (A MÁV Rt. a beruházás költségein és kockázatain az úgynevezett PPP-program keretében az állammal és magánbefektetőkkel kíván osztozni.) Azóta azonban a Ferihegy Express több hatástanulmányt, mérnöki terveket és gazdaságossági számítást is készített és készíttetett a Nyugati pályaudvart a Ferihegyi repülőtérrel majdan összekötő gyorsvasútról. Sokorai István tájékoztatása szerint a hatástanulmányokat beadták az érintett minisztériumhoz, de érdemi választ nem kaptak, így a beruházás a javasolt formában nem kezdődött el. Mint a szakember hangsúlyozta, a Ferihegy Express által készített tanulmányok a cég tulajdonában vannak.

Ezek is érdekelhetik