2005.04.27. 06:26
Keresztül Magyarországon
Gyomaendrőd FÜRDŐFEJLESZTÉS
A felújított Liget fürdő további fejlesztését tervezi az önkormányzat. A kilencvenegy- millió forintos beruházás részeként buszmegállót, 53 férőhelyes parkolót, valamint egy nyolcvan méter hosszú csúszdát építenek. (mj)
Szeged CSATORNÁZÁS
A tervek szerint az év végéig elkészül a tizenegyezer ingatlant érintő, 37 millió euró összköltségű új csatornarendszer háromnegyede Szegeden. Ezt jelentette be Botka László polgármester. Az év közepétől a fejlesztésben érintett utcák új, szilárd burkolatot kapnak. (mj)
Záhony VÁRAKOZÁS
Négy órát kellett várakozniuk az autósoknak kedden a záhonyi határátkelőhelyen. A várakozás oka az volt, hogy elromlott az ukrán határőrizet számítógépes rendszere. (mj)
Zalaegerszeg FELSZÁMOLÁS
A felszámolás alatt lévő Zalahús Rt. értékes vagyonát egyben kívánják tartani, közölte Varga Jenő felszámoló- biztos. A kapacitás egy részét most bérfeldolgozás keretében hasznosítja a Zalabaromfi Rt. Legkésőbb egy év múlva élelmiszer-ipari befektetőnek szeretnék eladni a gyárat. (mj)
Miskolc ÁRADÁS
Másodfokúra emelte a készültséget az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Sajón. A folyó szlovákiai vízgyűjtő területén az előző huszonnégy órában 30-50 milliméternyi eső esett, ezért újabb árhullám indult el. (mj)
Kaposvár VÍZÁLLÁS
A Balaton vízállása öt év után ismét közelít az egyméteres szinthez. Előrejelzések szerint azonban egyhamar nem éri el a 120 centiméteres magasságot, amikor szükséges lenne megnyitni a Sió-csatorna zsiliprendszerét. A zsilip 2000 áprilisa óta van zárva. (mj)
Szolnok FAZEKASSÁG
A megye fazekasművészeinek hagyományos módon készített termékeiből nyílik tárlat május 5-én a szolnoki Damjanich- múzeumban. A június végéig megtekinthető kiállításhoz vásárok, bemutatók, kézműves- foglalkozások kapcsolódnak. A tárlatot később a határon túli magyarlakta területeken is bemutatják. (mj)
Detk BORVERSENY
Mindössze négy aranyérem született a Szent György-napi borversenyen. A benevezett huszonnégy minta többsége jól mutatta a legutóbbi évjárat szélsőségeit: az alacsony cukorfokot és a magas savtartalmat. (ss)
Szekszárd ALLERGIAVESZÉLY
A virágpor és a gombaspóra nagy koncentrációban van jelen a levegőben Tolna megyében, jelentette az ÁNTSZ. Különösen a nyír, a nyár és a fűz ontja a virágport. (mj)