Labdarúgás

2023.05.01. 12:29

Biztosan győzött az éllovas Dunagyöngye – galériával

Az éllovas Dunagyöngye SK a 10. helyen álló Kisszállást fogadta a vármegyei harmadosztályú bajnokság Déli csoportjában, a 22. fordulóban. A hazaiak otthon tartották a pontokat.

Vincze Miklós

A Kisszállás becsülettel küzdött, de megállítani nem tudták a Dunagyöngyét, amelynek a soraiban Holczer Csaba öt góllal vette ki a részét a sikerből

Fotó: Márton Anna

Meglehetősen foghíjasan állt fel mind a két együttes a mérkőzésre, ezzel együtt a Dunagyöngye SK végül magabiztos győzelemmel szerezte meg a három pontot, amely létfontosságú a kitűzött cél elérése, a bajnoki cím megszerzése felé. A Kisszállás becsülettel küzdött, de megállítani nem tudták a Dunagyöngyét, amelynek a soraiban Holczer Csaba öt góllal vette ki a részét a sikerből.

– Nagyon sok a hiányzónk, szinte minden posztról hiányzott valaki, így nagyon beszűkültek a taktikai lehetőségeink – értékelt Szombati József, a Szeremle szakvezetője. – Ezt a mai mérkőzést behúztuk, és négy fordulóval a vége előtt vezetjük ugyan a tabellát, de sajnos továbbra is komoly gondokkal küzdünk. Remélem, hogy lesz tizenegy hadra fogható játékosom a hátralévő mérkőzéseken – utalt a listavezető nehézségeire.

–Ezen a hétvégén nem tudtuk azt a játékot játszani, amit előző meccseken Gara és Vaskút ellen. Ennek oka, hogy az egyébként is kis létszámmal rendelkező csapatunkból több játékos a Pápalátogatáson vett részt, dolgozott. Sajnos az ellenféllel nem tudtunk megegyezni a meccs elhalasztását illetően. Hálásak vagyunk azon volt játékosainknak, akik ősz óta nem futballoztak, de most kisegítették az egyesületet, hogy csapatunk ki tudjon állni. 
Gratulálunk Szeremlének a győzelemhez! – nyilatkozra a Kisszállás szakvezetője, Tóbiás Zoltán.

Dunagyöngye SK–Kisszállási SC 9–0 (6–0)
Szeremle, vezette: Aladics Tamás (Kósik László, S. Nagy Szabolcs)
Dunagyöngye: Felső Zs. – Bölcskei, Rádóczi, Hegyi, Nagy Á. (Felső B.) Lajos, Gál, Hegyi, Holczer, Yousef (Szerletics 53.), Elek.
Kisszállás: Malustyik – Horváth A., Tamási, Grósz, Mintál, Pipicz, Kovács Gy., Kothencz, Horváth K., Csernák (Bakos 66.), Novák (Csonka 59.)
Gól: Holczer 8., 10., 14., 25., 47., Elek 32., 62., Gál 43., 74. perc. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában