Labdarúgás

2023.01.18. 07:00

Erős ellenfelekkel is találkozhat a Jánoshalmi FC

Hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Jánoshalmi FC, mely az őszi szezont a 2. helyen zárta a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályú bajnokságban. A JFC kicsit nehezebben indult be, majd egy szép sorozat után a hajrára kissé kiengedett az együttes, tavasszal azonban szeretnének egy stabilabb formát nyújtani.

Nyitray András

Stabilabb formát szeretne nyújtani tavasszal a Jánoshalma

Fotó: Pozsgai Ákos/archív felvétel

Nem indult könnyen a Jánoshalma számára a bajnokság, hiszen nagyon átalakult az együttes, így picit be is ragadt a rajtnál a gárda. Ezt követően azonban elkezdtek jönni az eredmények, a hajrá azonban megint gyengébbre sikerült. 

– Kicsit döcögősen indultunk, ez annak is köszönhető, hogy teljesen kicserélődött a keret, új edző érkezett, ami egy új szemlélettel is párosult – mondta Sarok Attila, a Jánoshalmi FC technikai vezetője. – Azt mindenki láthatja, hogy nagyon fiatal csapatunk van, kellett egy kis idő, mire belerázódott mindenki a bajnokságba. Amikor lendületbe jöttünk, akkor elkezdtek jönni az eredmények is. A végén becsúszott egy-két vereség. A Kiskunfélegyházának több a rutinos játékosa, kicsit talán a fiataljaink megilletődöttek voltak még ebben a helyzetben egy ilyen rangadón. A kalocsai meccset aztán mi rontottuk el igazából, a helyzetek alapján ott nyernünk kellett volna. Mindig azt mondom, hogyha lenne egy olyan tabella, ami csak a kihagyott helyzeteket mutatja, akkor azt troronymagasan vezetné a Jánoshalma. Ez is a kornak tudható be, hiszen 18-19 éve támadóink vannak, ezért is próbálunk rutinosabb játékosokat is igazolni erre a posztra. 

Télen mozgás is várható a keretben, a Jánoshalma szeretne erősíteni is. 

– Heti négy edzéssel és egy edzőmeccsel készülünk a rajtra. Szeretnénk előrébb lépni a második helyről, de ez nem lesz könnyű, hiszen a Kiskunfélegyháza előnye nyolc pont. Próbálunk erősíteni, egyelőre egy érkezőnk van László Benő személyében, aki Ausztriából tért haza és csatár. Nézelődünk tovább, szeretnénk még további igazolásokat is nyélbe ütni, zajlanak már tárgyalások. Sajnos Cvetkovic Marjannak be kellet fejeznie a pályafutását szívproblémái miatt, miután eltiltották a sportolástól, őt szintén pótolnunk kell így – tette hozzá a keretet érintő változásokhoz Sarok Attila, aki elmondta, mindent meg fognak tenni azért, hogy befogják az éllovast. 

Jánoshalmán az NB III.-as indulástól sem zárkóznak el, amire idén minden megyei osztályban szereplő klubnak nagyobb esélye is van ráadásul. 

Az MLSZ idei versenykiírása szerint már nem csak a bajnok jogosult elindulni az osztályozón, hanem adott esetben a második és a harmadik is, ha az előrébb végzők nem rendelkeznek indulási engedéllyel, vagy nem kívánnak végül azzal élni. 

– Meglátjuk, hogy mire lesz elég a szereplésünk, illetve hogyan alakul az NB III. lebonyolítása. Jelen állás szerint négy 16 résztvevős csoport indul nyártól. A tervünk az, hogy a licencet mindenképpen beadjuk, utána majd elválik, hogy mire tud menni ez a fiatal csapat. Én azt látom a társaságon, hogy az akarat megvan, talán néhány meccsen már túl is pörögtek a játékosok, ami átment görcsösségbe. Nyomást továbbra sem teszünk a játékosok vállára, a célunk mindig az, hogy megszerezzük a három pontot, de nem szabad görcsössé válni. Játszanak, élvezzék a futballt, a többit majd meglátjuk – zárta gondolatait Sarok Attila. 

A Jánoshalmi FC csupa erős csapattal találkozik a felkészülés során, az első megmérettetés Január 21-én 14 órakor Kiskundorozsmán vár a gárdára. A folytatásban az NB III. keleti csoportjának éllovasához, a BVSC-hez látogatnak január 28-án 11 órakor, majd február 5-én a szintén harmadosztályú Füzesgyarmatot fogadják 14 órás kezdéssel. A rajtig még a szerb FK Vinogradar, a Bordány és a Bölcske is edzőpartnerük lesz majd. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában