2022.05.08. 09:01
Kikapott és kiesett a KTE-Piroska Szörp
A férfi kézilabda NB I. 23. fordulójában az életéért küzdött szombaton a Kecskeméti TE-Piroska Szörp Dabason. A vendégek csak egy győzelemmel tarthatták volna életben matematikai esélyüket a bennmaradásra, ám ez nem sikerült.

Archív-felvétel Fotó: Bús Csaba
Az eddigi szezonban háromszor mérkőztek meg egymással a felek; kétszer a Liga Kupában és ősszel a bajnokságban is a Kecskemét győzött. A szombati találkozón a vezetést a Dabas szerezte meg Szöllősi révén. A vendégektől Karai válaszolt, a fiatal játékos egymás után kétszer is eredményes volt, ám vezetni nem tudott a KTE, ugyanis a házigazdánál Ács, Tarabochia, Laurinyecz és Török is gólt lőtt. A 13. percben tudott ismét egalizálni a hírös városi csapat, miután Menyhárt értékesített egy büntetőt, majd Horváth Andor a szélről mattolta Hollót. A Dabas viszont újra megrázta magát, 3-0-os rohammal ellépett, sőt, előnye a félidő végére négyre duzzadt, 14-10.
A 37 éves olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes Horvat Zlatko találatával nyitotta a Dabas a második játékrészt, ám Karai és Menyhárt góljaival jelezte Bencze József együttese, hogy nem adja fel.
Tíz percig hol három, hol négy gólon mozgott a dabasiak fórja, de a félidő felénél Hiramoto kettőre hozta fel a Kecskemétet, 20-18. Lendületét meglovagolni azonban nem tudta a KTE, amely a következő négy támadásból négy gólt kapott. Ez kritikusnak bizonyult, ugyanis a Kecskemét ezt követően már nem tudott lőtávolon belülre kerülni a Dabashoz, amely 31-25-re nyerte meg a találkozót.
A KTE így biztosan búcsúzni fog az élvonaltól, hiszen matematikai sansz sem maradt, míg a Dabas bebiztosította helyét sikerével.
Bencze József vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): – Kevesen vagyunk, így várható volt, hogy elfáradunk a meccs végére. Az első félidőben még hellyel-közzel sikerült tartanunk a lépést ellenfelünkkel, de a második játékrészben puhább lett a védekezésünk, és fejben is megtörtünk. A helyzetkihasználásunk rossz volt, kapussal szemben dekoncentráltan játszottunk. A Dabas megérdemelten nyerte meg a találkozót.
Dabas KC VSE – KTE-Piroska Szörp 31–25 (14–10)
Dabas. Vezette: Andorka, Hucker
Dabas: Tarabochia 8, Laurinyecz 5, Ács 5, Váczi 4, Török 3, Horvat 3 (1), Szöllősi 2, Zatureczki 1 (1).
Kecskemét: Menyhárt 6 (4), Karai 5, Hiramoto 4, Vetési 3 (2), Simon 2, Enomoto 2, Országh 1, Csordás 1, Horváth A. 1.
Kiállítások: 4 perc, illetve 6 perc
Hétméteresek: 4/2, illetve 7/6