Kosárlabda

2022.03.22. 07:00

A Pécs elleni győzelemmel megmenekült a Nagykőrös

A szezon eddigi legfontosabb mérkőzését játszotta vasárnap este a Nagykőrösi Sólymok csapata, mely a Pécsi-VSK Cargate ellen kellett megharcoljon a play-out elkerüléséért.

Nyitray András

Fotó: Hegedűs Márk

Kovács Sándor csapata nem kezdett jól, hiszen az első negyed végén már tíz ponttal vezettek a pécsi fiatalok. A folytatásban kezdett magára találni a Nagykőrös, így a szünetig öt pontot sikerült ledolgozni a hátrányból (35–40). Bár a harmadik etapot megint a Pécs nyerte meg, de az utolsó negyedben hatalmas szívvel küzdött a Nagykőrös, aminek lehengerlő játék lett az eredménye, így húsz pontot vertek ellenfelükre, ami győzelmet ért (78–68). 

 

– Sajnos rendkívül rossz ritmusban kezdtünk. Nem sikerült jó dobóhelyzeteket kialakítani, amihez hozzájárult a Pécs agresszív védekezése. Kiválóan védekeztek a pécsi fiatalok, és ráadásul jó százalékkal is dobtak az első félidőben, illetve a harmadik negyed közepéig. Volt egy jó periódusunk, amikor másfél perc alatt zsinórban bedobtunk három triplát, amivel visszajöttünk a meccsbe, de kellett hozzá szurkolóink energiája is. A végén a legfontosabb célt elértük, elkerültük a play-out küzdelmeit – mondta Kovács Sándor vezetőedző. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában