Kézilabda 

2021.12.04. 19:13

Fordulatos mérkőzésen a NEKA nyerte az újoncok csatáját

A kecskemétiekhez hasonlóan szintén újonc, ám a középmezőnyhöz tartozó NEKA vendége volt a KTE-Piroska szörp a férfi kézilabda bajnokság 11. fordulójában. A papírforma a balatonboglári akadémisták győzelmét ígérte, ennek megfelelően is indult a mérkőzés. A KTE többször a sírból hozta vissza a meccset, még pontszerzésre is nyílt esélye, ám a végjátékban végül a balatonpartiak kerekedtek felül.

Vincze Miklós

Forrás: NEKA/Tompos Gábor

Fotó: lotus7.hu

Hamar előnyt szerzett a hazai alakulat, és bár a KTE jól tartotta magát, sok ziccert – és egy hétméterest is – kihagyott, így a NEKA egy-két góllal maga mögött tudta tartani ellenfelét. A 15. percben a különbség négy gólra hízott (9–5), Bencze József gyorsan magához is kérte tanítványait. Noha Palasics Kristóf kiválóan őrizte a NEKA kapuját, elsősorban a vendégek technikai hibáiból adódott, hogy nem tudott közelebb lépni a Kecskemét, a 23. percben már öt gól volt a két csapat között (13–8). Hat perccel a játékrész vége előtt Bencze mester újra időt kért, hátha kozmetikázni tud a csapat az eredményen. Vetési Bence előbb gólt lőtt, majd nagyszerű passzokkal hozta helyzetbe Enomotót, aki kétszer is hibátlanul fejezte be a támadást, így végül négygólos NEKA-előnnyel vonultak szünetre a csapatok (15-11).

Nem indult jól a második játékrész a KTE számára.

Bár emberelőnyben kezdett a vendég gárda, mégis a NEKA növelte a különbséget.

Technikai hibák és eladott labdák nehezítették a Kecskemét helyzetét, az akadémisták a 36. percre már hétgólos előnyt építettek ki, 18–11 állt az eredményjelző táblán. A nagy fordulat ezután következett; a Kecskemét hatalmas szívvel folytatta a játékot, és gólról-gólra zárkózott ellenfelére. Marczika védett és gólt lőtt, Vetési akcióból és büntetőből is betalált, a mérkőzés ezen szakaszában hatalmasat küzdöttek a hírös városiak, fel is jöttek kétgólos hátrányra, ennek megfelelően a 17. percben, 24–22-nél a hazaiak mestere, Sótonyi László kért időt. Jókor, ugyanis ritmust veszített a Kecskemét, a NEKA pedig magához tért. Palasics remekül védett, így ismét nyílt az olló, az utolsó öt percre öt gólnyi előnyre tettek szert a bogláriak. A 29–24-es hazai vezetés kialakítása után a KTE villámgólokkal terhelte a NEKA kapuját, Marczika pedig a legjobbkor hárított, így két perccel a meccs vége előtt már csak egyetlen gól volt az akadémia előnye. 29–28-as állásnál a döntő fontosságú támadás során azonban a KTE labdát veszített, a NEKA pedig ezt kihasználva otthon tudta tartani a két bajnoki pontot.

Fotó: NEKA/Tompos Gábor

Sótonyi László, a NEKA vezetőedzője: – Gratulálok a Kecskemétnek, tudtuk, hogy az utolsó pillanatig hajtó, küzdős csapat lesz az ellenfelünk. Egy meccsre vagyunk az őszi szezon végétől, a bennmaradást tűztük ki célul, most 12 pontunk van. A fizikai mellett a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt helyeztünk, ennek hasznossága ma is bebizonyosodott.

Bencze József, a KTE vezetőedzője: – Gratulálok a NEKA csapatának, megérdemelten nyertek. Tudtuk, hogy Boglár nehéz pálya, most meg is tapasztaltuk. A helyzeteink megvoltak, azok értékesítésében még van hova fejlődnünk, illetve a védekezésünk sem volt elég kemény ahhoz, hogy megnyerjük a meccset.

A KTE az idei esztendő utolsó mérkőzését december 11-én vívja, Bencze József tanítványai 18 órai kezdettel a Grundfos Tatabánya KC-t fogadják a Messzi István Sportcsarnokban.

NEKA–KTE-Piroska Szörp 32–29 (15–11)

Balatonboglár, NEKA Csarnok, vezette: Asztalos, Szalay.

NEKA: Temesvári 1, Szeitl 1, Mikita 1, Krakovszki Zs. 3, Papp T. 4, Krakovszki B. 2, Kiss A. 3, Dely 6, Fekete D. 2, Draskovics 3, Kovács G. 6.

KTE-Piroska Szörp: Marczika 1, Mazák 4, Horváth A. 1, Sipeki 4, Füstös 2, Országh 2, Enomoto 4, Szrnka 3, Vetési 7, Menyhárt 1.

Hétméteresek: 4/3 ill. 4/2.

Kiállítások: 14 perc ill. 16 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában