Idén gyakran jelzett borús időt a bácsborsódi barométer

Varga Zsoltot, az együttes elnökhelyettesét és vezetőedzőjét kértük meg arra, hogy röviden értékelje a mögöttük álló idényt.

– A világért sem akarom utólag dramatizálni a helyzetet, de a 2020/21-es idényünk botrányosra sikerült. Persze eleve rendhagyó és pokolian nehéz volt a járványhelyzet miatt nem csak nekünk, hanem mindenkinek, de nekünk a pályán elért eredményeinkkel is sikerült egy olyan hullámvasúttá tenni ezt az évet, amelyben – mi tagadás – jóval többször voltunk lent, mint fent. A két mélypont talán az volt, amikor a Méhecskék ellen voltunk képesek 3–1-es, a Sükösd ellen pedig 3–0-ás vezetésről veszíteni. Ezek közül különösen a Sükösd elleni az, ami belém égett. Azt hiszem, nem csoda, hiszen a 67. percig 3–0-ra, de még a 88. percig is 3–1-re vezettünk, onnan sikerült kikapni. De persze nem esett jól az sem, hogy a Hajósnak mindössze egy győzelme volt az idei évben, és azt éppen ellenünk aratta. Én akkor covidos voltam, és a betegágyból telefonon enyhén szólva nem sikerült levezetni azt a meccset. Beszéltük is az elnök úrral, Szabó Jánossal, akivel immáron hetedik éve vezetjük tandemben a borsódi egyesületet, hogy amióta ebben a felállásban működtetjük a klubot, ennyire gyenge szezont talán egyszer sem zártunk még.

Persze mielőtt végképp elkeserednék, akkor eszembe jutnak a szép pillanatok, hiszen azért olyanok is voltak, a legszebb mindenképpen a dusnoki győzelmünk. Mondjuk, hogy az hogyan jött össze, szinte máig sem értem.

A megelőző héten még kapusunk se volt már, az utolsó pillanatban az a Varga Kevin állt be a Dusnok ellen a kapuba, aki előtte csütörtökön érkezett haza Németországból, ahol egy éven át nem védett. Pénteken rugdostunk neki néhányat kapura, aztán hétvégén már kezdett is a Dusnok ellen. És lehúzta a rolót, így tudunk nyerni 2–1-re. De utána megint lefelé haladtunk a hullámvasúton.

A megyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában drasztikus változások nem történtek – nem nevezett a kalocsai Méhecskék, lejjebb indul a Dunagyöngye, feljutott a Baja és a Kelebia –, de ez a kevés változás annyit jelent, hogy most már egyértelműen a Bácsborsód a legkisebb település a megye kettőben, a maga ezerfős lakosságával.

– Nem akarom tagadni, hogy ez meglehetősen borús felismerésekre indított. Őszintén megmondom, nem tudom, meddig bírjuk a többiekkel a versenyt, meddig bírunk életben maradni ebben a mezőnyben, és mikor jutunk a többi, hozzánk hasonlóan kisebb település sorsára, akik sorban kénytelenek voltak bedobni a törölközőt, és ma már a megye háromban vannak. Mert ha ez így megy tovább, ha fennmarad ez a mára nagyjából kialakult helyzet, hogy már a megye kettőben is egyre több pénz kell meccsprémiumokra, költségtérítések formájában a fennmaradáshoz, akkor ki tudja, hogy meddig bírja még egy ilyen kis csapat, mint a miénk.

Túl kevés a játékos, sokfelé csábítják őket, ezért is alakult ki ez az áldatlan helyzet. De borongós gondolatok ide, aggasztó kilátások oda, természetesen folytatjuk, és azon leszünk, hogy minél tovább legyünk képesek folytatni.

Morózus hangulatából a kerettel kapcsolatos változásokra vonatkozó kérdések sem tudták kizökkenteni az edzőt, sőt.

– Bár az előbb a sükösdi meccset emlegettem, mint az idény mélypontját, de ha jobban belegondolok, a záróvacsora talán még annál is nagyobb sokk lett. Nem sokkal az utolsó meccs után megtartott záróvacsorán végigmentünk az elnök úrral a társaságon, és amikor elindultunk az asztal körül, hogy egyeztessük a közeljövőt, még úgy huszonkét név volt a kezünkben levő listánkon, akivel el akartunk beszélgetni, mire végigértünk a társaságon, kis túlzással jó, ha maradt tíz név a cetlin. Heten eligazolnak tőlünk Katymárra, hárman Tompára, egy fő Érsekcsanádra és egy fő Felsőszentivánra. És ez nagyjából mind a vacsorán derült ki. Az is meglehetősen mellbe vágó pillanat volt, napokba telt, mire megemésztettem.

– De hozzászokott a gondolathoz Varga Zsolt és Szabó János, az elnök is. – Nagy erőt adott nekünk az, hogy akik maradtak, azok maximális lelkesedéssel kiállnak a Bácsborsódi Sportkör mellett, és így természetesen be is adtuk a nevezést a megyei másodosztályba, majd elkezdtük keresni, hogyan tudnánk kiegészíteni a keretet. Az már most látszik, hogy az U19-es csapatunkban vannak olyan játékosok, akikre számíthatunk, és egyelőre úgy fest, hogy hét olyan felnőttjátékos is van, aki Borsódra igazol, közülük többen már alá is írtak. Ráadásul többségében helybéliek érkeznek haza.

Hazatért Cifra Gábor, aki egyébként bácsborsódi, és nem csak a Bajában játszott korábban is több évet, hanem nálunk is, illetve hazatértek a Balázs-testvérek, Dávid és Ádám.

Mondjuk, ők nem borsódiak, hanem bokodiak, tehát futball szempontjából éppen hogy az ősi riválistól érkeznek hozzánk, de hát már a múlté ez a rivalizálás, és ha nem a futballszempontokat nézzük, ők ugyanúgy földinek számítanak, mint a borsódiak. Dávidra a középpályán lehet számítani, Ádámra a kapuban, ők mindketten komoly erősítés. És igazoltunk egy szerb csatárt is, akiről ha csak a fele igaz, amit hallottunk, akkor jól járunk vele. Így aztán hiába a megannyi ok a pesszimizmusra, a következő idény előtt újra ott tartok, illetve tartunk az elnök úrral, no meg Szöllősi Viktorral, akivel közösen ülünk a kispadon, hogy egy tizenhat fős mag már körvonalazódik, és lényegében van egy olyan kezdőnk, aki képes bárki ellen helytállni. A nagy kérdés persze az, hogy meddig lesz teljes kezdő, és amikor jönnek a sérülések, és többen is kiesnek, hogyan tudjuk majd őket pótolni. De az már legyen a jövő gondja.

A felkészülést már az elmúlt hétvégén, a Dunagyöngye SK elleni hazai előkészületi mérkőzéssel megkezdték, bár azon még meglehetősen hiányos volt a keret, szabadságok, nyaralások miatt még sokan nem álltak rendelkezésre. De a csapat be van nevezve a megyei második ligába, a felkészülés megkezdődött. A bajnoki rajtig minden héten két edzést tartanak, és minden hétvégére lekötöttek egy-egy edzőmérkőzést. Ezen a hétvégén a Bácsalmás II csapatával fognak találkozni.