Labdarúgás / galériával

2020.11.21. 18:19

Legyőzte a Kerekegyháza a becsülettel küzdő Kiskunhalast

A forduló előtt, a 11. helyen álló Kerekegyházi SE a sereghajtó FADDIKORR-Kiskunhalasi FC csapatát fogadta a Bács-Kiskun megyei első osztályú bajnokság 14. fordulójában, az egyetlen lejátszott mérkőzésen. A találkozó nagy küzdelmet és megérdemelt hazai győzelmet hozott.

Vincze Miklós

Fotó: Mediaworks

A megyei első osztályban az előző hétvégén, a 13. fordulóban mind a hét mérkőzés elmaradt, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség értelmében a járványhelyzet miatt már nem voltak kötelesek kiállni a csapatok. A Kerekegyháza és a Kiskunhalas az előző fordulóbeli mérkőzését is le akarta volna játszani. Hogy a szándékuk komoly volt, azt a 14. fordulóban bizonyították azzal, hogy az egymás elleni mérkőzésüket valóban le is játszották. Kerekegyházán a szó képletes, de szó szerinti értelmében is zárt kapu mögött játszottak a csapatok, tehát nézők nélkül, ugyanakkor maximálisan feltöltött rendezői és labdaszedői gárda előtt, hideg időben, de verőfényes napsütésben futottak ki a pályára a játékvezetők és a játékosok.

Rögtön a 2. percben, a hazai Farkas küldött kapura egy labdát, majdnem a kezdőkörből, válaszul Gyenizse Bence lőtt mellé a másik oldalon. Nagy küzdelem alakult ki a pályán némi hazai fölénnyel, ami az első negyedórában helyzetekben még nem mutatkozott meg. A 17. percben, Kovács Péter szabadrúgását követően szögletre mentett Lengyel. A szögletet követően ott pattogott a vendégek gólvonalán a labda, a hazaiak azonban egy ziccert kétszer is képesek voltak kihagyni, a vendégvédők végül újra szögletre mentettek. A kornert követően Fekete lőtt balról a jobb alsó sarok irányába, Lengyel gyors vetődéssel hárított. A 24. percben Farkas bombája suhant el a jobb sarok mellett.

Huszonnyolc perce viaskodtak a játékosok, amikor Katona emelte ki a jobb oldalra a labdát. Kovács Péter azonnal beemelte a 16-osra, Malecz Gergő pedig kapásból emelt fölé. Gól nem született az akcióból, de a helyzetet szép egyérintővel dolgozták ki a kerekiek. A 32. percben a vendég Fenyvesi lőtt mellé, majd egy percre rá Gyenizse Tamás szerzett labdát, amit egyedül vezethetett volna a kapusra, de nem indult meg elég határozottan Piránszki kapuja felé, így egy védő beérte és szerelte. A 38. percben Honfi ívelte be balról a labdát. Ácsot alighanem meglepte, hogy a 11-es ponton őrizetlenül megtalálta a játékszer, mert nem bírta átvenni, pedig nagy ziccer lett volna. A 39. percben már sokadszorra végezhettek el a hazaiak veszélyes helyről szabadrúgást. Farkas állt a labda mögé, és huszonnyolc méterről, ballal nagy gólt tekert a jobb felső sarokba, 1–0. Az esetnél a mindenáron menteni akaró Lengyel beütötte a fejét a kapufába, majd néhány perc ápolás után lecserélték, de mentőt nem kellett hívni. A 45. percben Kovács Péter pörgette ki jobbra a labdát Bashiri elé, ő éles szögből lőtt, a cserekapus Faddi a kapufa segítségével mentett.

A második játékrész első tíz percében óriási nyomás alá helyzete a halasi kaput a Kerekegyháza. Bashiri egy jó pörgetés után, az 50. percben már elhúzta Faddi mellett a labdát, utóbbi azonban még közbe tudott avatkozni. Egy percre rá Gáspár lőhetett középről, 15 méterről, a kapu bal oldalába tartó bombáját Faddi bravúrral szögletre mentette. Ezt követően Farkas fejese a bal alsó sarokba tartott, az egyik vendégvédő a gólvonalról azonban kivágta a pettyest. A ladbabirtoklás terén egyre nagyobb lett a hazai fölény, az 55. percben azonban Fenyvesi ugratta ki egy remek ütemű labdával Dordevicet, aki csak egy védővel állt szemben, ám mivel némileg tétován indult meg, a hazai bekk megoldotta a feladatát. A 60. percben Kovács Péter kapott labdát a jobb oldalon. Az ötös sarkáról lőtt, Faddi a felső léc segítségével hárított. Ezt követően némileg enyhült a hazai nyomás.

A 70. percben Tóth István lövését hárította Piránszki, egy percre rá pedig a másik oldalon a hazaiak ismét bemutatták az egy akcióból két ziccer figurát. Faddi két bravúrral akadályozta meg az újabb hazai gólt. Három minutummal később, egy újabb hazai szögletet követően, Gáspár a kapus mellett már elpörgette a labdát, a gólvonalról azonban egy védő még tisztázni tudott. A 75. percben Nagy Norbert szerzett labdát, majd továbbította Kovácsnak. Ő habozás nélkül Malecz elé tálalt, aki átvette a pettyest, majd balról, 14 méterről a bal sarokba helyezte, 2–0. Öt perccel a lefújás előtt Treiber hozta helyzetbe egy álomindítással a leshatár mögé belépő Kovács Pétert, aki egyedül vezethette Faddira a labdát. A halasi kapus mellett azonban nem tudta elpasszolni. A 88. percben még egy Kovács-féle szabadrúgást is hárított a halasi hálóőr. Több gól már nem esett, megérdemelten győzött a sok helyzetet kidolgozó hazai gárda, a halasiak ugyanakkor becsülettel küzdöttek, és bár pont nélkül, de tiszta lelkiismerettel utazhattak haza.

Kovrig Ákos, a Kerekegyháza edzője: – Azt kaptuk a mai mérkőzéstől, amire számítottunk. Alaposan kielemeztem a Halas legutóbbi meccseit, és tudtuk, hogy bár sereghajtók, de az utóbbi hetekben már rendre szoros meccseken kaptak ki, ma is bizonyították, hogy egy szervezett, jó szellemiségű társaság. Alighanem az első félidő végén beállt cserekapusuk volt ma a meccs embere, négy-öt elképesztő bravúrt mutatott be, elsősorban az ő érdeme volt, hogy nem sikerült nagyobb arányú győzelmet szereznünk. A 2–0 is szép eredmény, jó szellemben tudtunk játszani, nem kaptunk gólt, ezért külön dicséret illeti a játékosaimat, de egyébként is sok jó egyéni teljesítményt láttam. Ma az volt a legfontosabb, hogy a három pontot itthon tartsuk, ez sikerült. Nagyon sajnáljuk, hogy a Szabadszállás elleni, jövő heti meccsünket már nem tudjuk lejátszani, parázs hangulatú mérkőzésre lett volna kilátás, de majd tavasszal bepótoljuk. Most téli pihenőre vonulunk, köszönjük lelkes szurkolóinkak – akik ma sajnos nem tudtak jelen lenni – az egész éves biztatást, és bízom benne, hogy tavasszal ott tudjuk folytatni, ahol most, az őszi idény végén abbahagytuk.

Agócs Zoltán, a Kiskunhalas vezetőedzője: – A srácok hozzáállásával és küzdőszellemével ezúttal is elégedett voltam, becsülettel küzdöttünk ma is, a helyzetkihasználással azonban továbbra is problémáink vannak. Nagyon jó csapat a Kerekegyháza, ezt ma igazolta is. Meglehetősen keserves őszt zártunk, így aztán van miért dolgozni a télen annak érdekében, hogy előrébb tudjuk lépni, eredményesebbek tudjunk lenni. Meggyőződésem, hogy az ősz folyamán sokat fejlődött a csapat, remélem, hogy ez tavasszal már pontokban is megmutatkozik.

Kerekegyházi SE–FADDIKORR-Kiskunhalasi FC 2–0 (1–0)

Kerekegyháza, vezette: Ézsiás Gábor (Petyarity József, Kohajda Árpád)

Kerekegyháza: Piránszki – Farkas, Malecz, Fekete (Szőke 85.), Kapus (Treiber 46.), Bashiri (Pécsi 59.), Gáspár, Katona (Kasztel 74.), Nagy N., Szász, Kovács P. (Sörös 89.). Edző: Kovrig Ákos.

Kiskunhalas: Lengyel P. (Faddi 42.) ľ Fenyvesi, Peic, Gyenizse T. (tóth I. 66.), Honfi B., Ács (Pocsai 74.), Fodor (Lengyel G. 63.), Agócs, Dordevic, Gyenizse B. (Miskei 76.), honfi D. Edző: Agócs Zoltán.

Gól: Farkas a 39., Malecz a 75. percben.

Sárga lap: Gyenizse T. 25., Fenyvesi 74., Pocsai 76., Honfi D. 88. perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában