röplabda

2020.05.11. 17:25

Nem indul a nemzetközi porondon a HÉP-KRC

A Magyar Röplabda-szövetség (MRSZ) április 9-én nyilvánította befejezettnek a bajnoki küzdelmeket, a szervezet már akkor közölte: a nemzetközi kupaindulásról az érintett klubok bevonásával, az idei és a tavalyi bajnoki és kupaeredmények figyelembevételével döntenek.

Borbély Károly

A hazai porondon fanatizálhatja játékosait Dávid Zoltán vezetőedző

Forrás: PN

Fotó: Bús Csaba

Az MRSZ hétfői tájékoztatása szerint a szervezet elnöksége támogatta a szakmai kollégium javaslatát, így a nők között a tavaly bajnok, idén Magyar Kupa-győztes fővárosi együttes szerepelhet ismét a legrangosabb európai kupasorozatban. A lengyel Jakub Gluszak vezette Vasas Óbuda révén tizenöt év elteltével volt ismét a főtáblán magyar együttes a BL-ben.

A kupában ezüstérmes Fatum Nyíregyháza számára az MRSZ szabadkártyás helyet igényel az európai szövetségtől a BL-re, ha azt a nyírségiek nem kapják meg, akkor a Békéscsabához hasonlóan a CEV Kupában állhatnak rajthoz.

A bajnokság április 9-i befejezettnek nyilvánításakor az alapszakaszban első Kaposvár, illetve az UTE a Challenge Kupában indulhat.

A férfiaknál a FINO Kaposvár indul a BL-ben, míg a kupagyőztes Pénzügyőr, az ott második Kecskemét, valamint a Kazincbarcika együttese a Challenge Kupában kíván indulni, utóbbi kettőnek a kvóta miatt csak szabadkártyával lehet erre lehetősége.

A tájékoztatást olvasva kerestük a HÉP-Kecskeméti RC ügyvezetőjét, aki közölte: valami félreértés történhetett, egy korábbi egyeztetésen ugyanis közölték a szövetség illetékeseivel, hogy nem kívánnak indulni a Challenge Kupában.

– Mi a 2020/2021-es szezonban a bajnokságra és a Magyar Kupára kívánunk koncentrálni. Mindezt ismét jeleztem a magyar szövetség felé – tette hozzá Breszkó András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában