kézilabda

2020.01.24. 14:52

Lélekemelő meglepetés a kecskemétieknél

Az Orosházát fogadta a télen jelentősen átalakult Kecskeméti NKSE szerda este a Liga Kupa 3. fordulójában. A sorozatban két kör után nullapontos kecskeméti hölgykoszorú szép győzelemmel örvendeztette meg a szurkolóit.

Vincze Miklós

Hanusz Boglárka (labdával) megszerezte első kecskeméti gólját

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Antal János

Hiába álltak a tabella alján, nem volt tét nélküli a kecskeméti hölgyek számára a szerda esti mérkőzés, lélektani jelentősége volt. A télen több neves játékos távozott a csapattól, a gyengébb ősz miatt a célkitűzés is változott, tavasszal a bennmaradás a tét, és miután az első idei mérkőzésén vereséget szenvedett Szegeden a KNKSE, az volt a kérdés, hogy mennyire állja meg a helyét a klubvezetés állítása, mely szerint fiatal, de akarós, küzdős csapat lép majd pályára a tavaszi mérkőzéseken.

Az alig két hete érkezett Lengyel egy és – amint később kiderült, az egész mérkőzésen termékeny – Palotás két góljával 3–1-re meglépett a hazai gárda. Ezt követően erősített a vendégcsapat, a 7. percben már 3–4-et mutatott az eredményjelző, és amikor a 12. percben már 7–4-re vezettek a Békés megyeiek, úgy tűnt, ma könnyen igazolódik a papírforma. 8–11-es állás után Maláti kétszer is betalált, majd Palotás egyenlített. Ezután Lengyel újra visszavette a vezetést, de olyannyira jól tartotta magát és nem volt hajlandó leszakadni a hazai gárda, hogy mindössze egygólos vendégvezetés állt az eredményjelzőn a félidőben.

A második játékrész elején még egyszer megléptek hárommal a vendégek, 14–17 után azonban már csak fogyott az előny. Olyannyira, hogy a hazaiak a 41. percben újra visszavették a vezetést, 21–20-ra módosult az állás, nem is akármilyen góllal. Ha a tribünön valakinek eddig nem tűnt volna fel, hogy Pálinkás Viktória milyen sok, bár nem feltűnő, de fontos védéssel tartja hátul a frontot, annak most maga a kapus hívta fel a figyelmét remek teljesítményére. Egy létszámfölényben kialakított vendégziccert lábbal hárított, majd nemes egyszerűséggel az üres kapuba lőtt, visszavéve a hazaiak számára a vezetést – joggal kapott vastapsot.

Hanusz Boglárka (labdával) megszerezte első kecskeméti gólját
Fotó: Antal János / Petőfi Népe

A 37. percre először volt három a hazai fór, nem utolsósorban Karacs góljainak köszönhetően. Ezt néha lejjebb faragták a vendégek, ám ahogy fogyott az idő, egyre inkább valószínűbbnek tűnt, hogy sikerülhet megszereznie a győzelmet Varga József csapatának, amelybe Hanusz Boglárka mindössze három edzés után illeszkedett be a második játékrészbe elfogadhatóan. Nem is hagyták kiénekelni a sajtot a hazaiak a szájukból, az utolsó tíz percben a játékot taktikusan lassítva végül négy góllal nyerték meg a mérkőzést, amelyen a mutatott teljesítményükkel bizonyították, hogy a klubvezetés nem a levegőbe beszél, amikor jó szellemű csapatot emleget, és amelyen visszahódították a szurkolóikat. Folytatás egy hét múlva, újra itthon, újra Liga Kupa mérkőzésen, a Szeged ellen.

Kecskeméti NKSE–OXXO Energy Orosházi NKC 29–25 (14–15)

Kecskemét, 300 néző. Vezette: Kovács Kamilla, Tóth Johanna.

KNKSE: Pálinkás 1 – Tóth L., Németh 3, Maláti 3, Lengyel 4, Palotás 10 (4), Karacs 6. Csere: Hanusz 1, Ló­czi, Konfár, Szabó V. 1, Megyesi, Radva. Edző: Varga József.

Orosháza: Gedő – Bíró 1, Farkas 3, Mikula 3, Dancsó, Román 5, Antal 5. Csere: Nemes 1, Gindeli, Tóth S. 2, Kenyeres 1, Kamuti 4. Edző: Vágó Attila.

Kiállítások: 6, illetve 10 perc.

Hétméteresek: 5/4, illetve 2/1.

– Sokkal fegyelmezettebb játékot voltunk képesek ma nyújtani, mint az előző mérkőzésünkön, Szegeden – adott egy gyors elemzést a lefújást követően a kecskemétiek vezetőedzője, Varga József –, hátul azonban még bőven van javítanivalónk, főleg a beálló környéki védekezésünkön. Remélem, hogy a hátralévő két hét elég lesz arra, hogy kijavítsuk a hibákat és felkészüljünk a bajnokságra. Az új játékosokkal elégedett vagyok. Lengyel Leonetta már a múlt héten is játszott, vele nagyon elégedett vagyok, Hanusz Boglárka ezen a héten érkezett, neki még be kell illeszkednie, de mindketten nagy erősítést jelenthetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában