labdarúgás - NB II.

2019.05.09. 14:33

Vácra utazik, majd a Dorogot fogadja a kécskei együttes

Még két forduló van hátra az NB II.-es bajnokságból. A már biztos bennmaradó Duna Aszfalt Tiszakécske VSE vasárnap 17 órától Vácott vendégeskedik, majd az utolsó körben jövő vasárnap a Dorogot fogadja 14.30 órakor. A legutóbbi fordulóban kikapott hazai pályán a TVSE, a Balmazújváros a 93. percben szerzett góllal 1–0-ra megnyerte a találkozót.

Szentirmay Tamás

– Milyennek látta belülről a Balmaz elleni meccset? – kérdeztük Helesfay Donátot, a Kécske kapusát.

– Küzdelmes mérkőzést játszottunk a Balmazújvárossal, amiből sajnos nem mi jöttünk ki jól, mert egy szöglet utáni fejesből betalált az ellenfelünk. Úgy gondolom, hogy minimum az egy pontot megérdemeltük volna, de sajnos így alakult a találkozó.

– Az utolsó percekben két bravúros védést is bemutatott, de ennek akkor lett volna igazán jelentősége, ha nem kapnak ki…

– Azért állok a kapuban, hogy a meccs végén a támadókat tudják ünnepelni. Ezt a felfogást az első kapusedzőm tanította. Arra nevelt, hogy a védelemnek és a kapusnak az a dolga, hogy a mérkőzés lefújásakor a támadókat lehessen ünnepelni. Örülök, hogy a Balmaz ellen voltak bravúrjaim, de ahogy ön is mondta, ennek akkor lenne nagy jelentősége, ha legalább egy pontot szerzünk.

– Jól láttam, hogy nem teljesen egészségesen fejezte be a meccset?

– Sajnos a derekam megsérült, és úgy tűnik, hogy egyelőre nem tudok a csapat rendelkezésére állni, hacsak nem találunk rá gyorsan valami gyógymódot. Jártam orvosnál, gyógytornásznál, sokat javult, de nem lehet tudni semmi biztosat, így azt sem, hogy a Vác elleni találkozón be tudok-e állni a kapuba. Lehet, Ladányi Patriknak eljön az alkalom, hogy debütáljon ebben az osztályban, bár már Molnár Márk is egészséges.

– Mit vár a vasárnapi találkozótól?

– Nyerni szeretnénk, mint minden mérkőzésen. Most sajnos rossz periódusban vagyunk, valami mindig közbecsúszik, és nem tudunk nyerni. Utoljára április közepén, a 32. fordulóban, Békéscsabán győztünk, akkor dőlt el, hogy benn maradunk az NB II.-ben. Mert kiesni csak úgy tudtunk volna, ha a mögöttünk lévő csapatok minden meccsüket megnyerik, mi pedig a folytatásban már egyetlen pontot sem szerzünk. Tehát már korábban eldőlt, ha matematikailag még nem is, hogy maradunk a második vonalban, de ettől függetlenül mindent megtettünk és megteszünk azért, hogy a bajnokság végéig minél sikeresebbek legyünk.

A Tiszakécske kapusának, Helesfay Donátnak több bravúros védése volt a bajnoki szezonban
Fotó: Szentirmay Tamás / Petőfi Népe

Az NB II. állása

1. ZTE FC 36 23 7 6 69–39 76

2. Kaposvár 36 19 11 6 54–38 68

3. Vasas FC 36 17 11 8 71–58 62

4. Gyirmót FC Győr 36 19 4 13 71–48 61

5. Budaörs 36 19 4 13 60–43 61

6. Békéscsaba 36 17 9 10 55–43 60

7. Soroksár SC 36 17 5 14 63–58 56

8. Nyíregyháza 36 15 10 11 52–44 55

9. Kazincbarcika 36 15 8 13 55–47 53

10. ETO FC Győr 36 15 7 14 55–45 52

11. FC Csákvár 36 11 16 9 55–55 49

12. Vác FC 36 11 13 12 44–46 46

13. Dorogi FC 36 10 12 14 51–53 42

14. Budafoki MTE 36 12 5 19 45–62 41

15. BFC Siófok 36 10 11 15 44–52 41

16. Tiszakécske VSE 36 8 15 13 32–51 39

17. Balmazújváros 36 8 10 18 27–48 34

18. Ceglédi VSE 36 8 8 20 34–64 32

19. Mosonmagyaróvár 36 6 13 17 35–57 31

20. Monor 36 6 9 21 45–66 27

Ezek is érdekelhetik