kosárlabda

2019.01.03. 12:29

A KTE ellenfelei távolról pontatlanul céloztak

A KTE-Duna Aszfalt ellen volt a legnehezebb hárompontos kosarat szerezni – ez is kiderül a bb1.hu szakportál statisztikájából. Ahogy az is, hogy a legjobb triplázó a hírös városi gárdából Rastko Dramicsanin volt.

Borbély Károly

Feléhez érkezett a férfi élvonalbeli bajnokság alapszakasza, eldőlt, hogy mely csapatok vesznek részt a februári nyolcas kupadöntőn. A versenykiírás szerint azok, akik az alapszakasz féltávjánál, a tizenharmadik forduló után ott vannak a legjobb nyolc között. A KTE-Duna Aszfalt a tizedik helyen áll, így nem indulhat a Magyar Kupában. A hírös városiaknak nem volt szerencséjük a 2018/2019-es bajnokság sorsolásánál, ugyanis az ősszel nyolc meccset játszottak idegenben, ötöt hazai pályán. A bb1.hu szakportál mérleget készített, és ebből kiderül, hogy az idegenbeli teljesítménye alapján a kilencedik, míg a hazai mutatója szerint hetedik a Kecskemét. Otthon három együttes, a Szolnok, a Falco és a Körmend teljesített tökéletesen, míg vendégként egyetlen gárda sem.

A portál statisztikát készített arról is, hogy mely csapatoknak lehetett a legnehezebben három pontot érő kosarat szerezni. Az élen a KTE jár, az ellenfeleknek 28,2 százalékos a hárompontos dobásmutatója a lila-fehérekkel szemben, de a Szolnok ellen sem termett sok babér a riválisoknak távolról (29,3 %).

A hírös városi gárda játékosai közül Rastko Dramicsanin volt a legjobb triplázó, hetvenháromszor próbálkozott és harmincszor volt eredményes, ez 41,1 százalékos teljesítmény.

A kecskeméti együttes az alapszakasz második felében javíthat mutatóin, akkor ugyanis nyolcszor hazai pályán szerepel és csak ötször vendégként. A Messzi István Sportcsarnokban már pénteken hazai pályán szerepel a KTE, 18 órakor a Zalaegerszeget fogadja.

A KTE idegenbeli tabellája

1. Szolnok 7 6 1 597–522 0,928

2. ZTE KK 6 3 3 494–501 0,750

3. Körmend 6 3 3 513–532 0,750

4. Jászberény 5 2 3 354–372 0,700

5. Atomerőmű 7 2 5 568–591 0,642

6. Pécsi VSK 7 2 5 516–538 0,642

7. Falco 7 2 5 555–586 0,642

8. Fehérvár 7 2 5 525–575 0,642

9. Kecskemét 8 2 6 584–603 0,625

10. Sopron KC 6 1 5 480–517 0,583

11. Szedeák 7 1 6 502–555 0,571

12. DEAC 5 0 5 399–467 0,500

13. Kaposvár 6 0 6 400–494 0,500

14. TF-Budapest 7 0 7 421–679 0,500

A KTE hazai tabellája

1. Körmend 7 7 0 660–589 1,000

2. Falco 6 6 0 472–377 1,000

3. Szolnok 6 6 0 556–445 1,000

4. DEAC 8 7 1 660–589 0,937

5. Pécs 6 5 1 509–445 0,916

6. Atomerőmű 6 5 1 513–454 0,916

7. Kecskemét 5 4 1 405–384 0,900

8. Jászberény 8 6 2 661–603 0,875

9. Sopron KC 7 5 2 589–546 0,857

10. ZTE KK 7 5 2 554–550 0,857

11. Fehérvár 6 3 3 499–443 0,750

12. Kaposvári 7 3 4 592–548 0,714

13. Szedeák 6 2 4 467–494 0,666

14. TF-Budapest 6 1 5 398–493 0,583

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában