kézilabda

2018.10.05. 12:04

Bravúr lenne a pontszerzés

A bajnokság előtt a szakma által kiesőjelöltnek tartott Mizse KC újra hazai pályán lép pályára az NB I/B Keleti csoportjában. A lajosmizseiek a negyedik fordulóban az Algyőt fogadják szombaton este 18 órakor. A csapat edzőjével, dr. Serfőző Zsolttal és balátlövő­jével, Scheuring Balázzsal beszélgettünk.

Vincze Miklós

– Szerettünk volna jól kezdeni – felelte arra a kérdésre Serfőző Zsolt, hogy hogyan értékeli a kezdést. – Ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy lehetőleg nem vereségekkel. Így aztán a második mérkőzésre hegyeztük ki a formánkat, hiszen tudtuk, hogy egy, a közvetlen rivális ellen aratott győzelem lélektani előnyt is jelenthet, de ami ennél is fontosabb, pontelőnyt a bajnokság zárásakor. Ez szerencsére összejött, hiszen a Székács ellen remekül szerepeltünk. A múlt héten utaztunk Nyíregyházára, ahol a korábbi években rendre kikaptunk. Most elhoztunk egy pontot, aminek örülünk is, de ha belegondolok, hogy hány ziccert hagytunk ki, akkor kijelenthetem, hogy győzelmi esélyeink is voltak. Végül persze örültünk a döntetlennek, hiszen úgy alakult, hogy a végén mi egyenlítettünk. Úgy gondolom, hogy az elvárásokat egyelőre teljesíti a csapat, ami az volt, hogy legyen tartása a gárdának, és hazai környezetben mindenki ellen pontszerzési eséllyel lépjen pályára. A két feltétel egyelőre teljesült, szeretnénk ezt az „ütős” fázist minél tovább kihúzni.

A kerettel kapcsolatban elmondta, hogy az első három fordulót szerencsére új sérülés nélkül megúszták, és ennek köszönhetően gyakorlatilag a teljes keret a rendelkezésére áll.

Ami a hétvégi ellenfelet, az Algyőt illeti, őket szegedi kötődése révén dr. Serfőző Zsolt jól ismeri. Az Algyő a korábbi években többször is megnyerte a másodosztályú bajnokságot, amikor nem, akkor is rendre ott voltak a tabella élmezőnyében, vagyis egy pokolian erős csapatot látnak vendégül szombaton Lajosmizsén. Az Algyő az idén ráadásul még erősödött is, hiszen megállapodást kötöttek a Pick-Szegeddel, amelynek értelmében azok a szegedi nevelésű fiatalok, akiknek a BL-meccsek tempója még sok lenne, az Algyő csapatában szerepelnek, és a klubot ugródeszkának használva az ottani teljesítményükkel vívhatják ki a helyüket a szegedi sztárcsapatban.

A négygólös Scheuring Balázs az Algyő ellen gyarapítaná góljai számát
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– Nagyon erős ellenfél érkezik tehát hozzánk, és nagy meglepetés lenne, ha mi nyernénk, de nekünk minden meccsen ez a célunk, és most is el fogunk követni mindent ennek érdekében. Nem mi vagyunk az esélyesek, de a hazai közönség előtt szeretnénk megmutatni, hogy képesek lehetünk akár a győzelemre is. Mi minden meccsen, mindenki ellen élet-halál harcot fogunk vívni. Nekünk minden mérkőzés élet-halál kérdés, minden meccsen pontot, pontokat akarunk szerezni. Továbbra is a kiesés ellen kell küzdenünk, de szeretnénk minden mérkőzést kihasználni a pontgyűjtésre, hogy elérjük a célunkat.

A balátlövő Scheuring Balázs bízik a csapat egységében

– Az első mérkőzésen megkaptuk az első nagy pofont, ami rögtön észhez is térített minket, de egy hétre rá ebből rögtön talpra is tudtunk állni, hiszen a Törökszentmiklós ellen fölényesen győztünk – tekintett vissza Scheuring Balázs. – Aztán Nyíregyházán inkább veszítettünk egy pontot a döntetlennel, mert sok ziccert hibáztunk, sok emberhátrányos helyzetet hagytunk kihasználatlanul, tehát annak a pontnak felhőtlenül örülni nem tudunk. Az, hogy a szakma idén is bennünk látja az egyik kiesőjelöltet, minket már nem frusztrál, hiszen minden évben ezzel kell küzdenünk. Nehéz mérkőzés lesz a szombat esti – tért át a holnapi találkozóra. – Keveset tudunk edzeni, hetente csak két olyan alkalom van, amikor az egész csapat együtt tud gyakorolni. Azokon a napokon csiszoljuk a támadást, a védekezést, az időnek tehát nem vagyunk bővében, de úgy gondolom, hogy azért vagyunk annyira egységes csapat, hogy hazai pályán mindenkit képesek legyünk megszorongatni. Várjuk szurkolóinkat, és remélem, hogy ezt bizonyítani is tudjuk nekik holnap este.

Férfikézilabda NB I/B, Keleti csoport

1. Békés 3 3 0 0 87–75 6

2. PLER-Bp. 3 2 0 1 75–68 4

3. Orosháza 3 2 0 1 83–77 4

4. DEAC 3 2 0 1 77–74 4

5. Algyő 3 2 0 1 68–70 4

6. T.-miklósi Székács 3 2 0 1 78–81 4

7. Balassagyarmat 3 1 1 1 88–84 3

8. Mizse KC 3 1 1 1 85–83 3

9. Ózd 3 1 0 2 68–72 2

10. Nyíregyháza 3 0 1 2 71–75 1

11. Balmazújváros 3 0 1 2 82–93 1

12. KTE-Piroska 3 0 0 3 67–77 0

Ezek is érdekelhetik