Serbán Attila örömmel jár vidékre játszani

– Milyen apropóból láthatja önt a kecskeméti közönség Lucheni szerepében?

– Három héttel ezelőtt hívott fel Szente Vajk főrendező azzal, hogy Szemenyei János színész kollégámnak lenne egy fontos előadása, így egyeztetési problémák miatt szeretné, ha öt előadásra beugranék az Elisabeth című darabba, ami már nagy sikerrel fut a Kecskeméti Nemzeti Színház idei évadában. Nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek, annál is inkább, mivel 2005-ben játszottam Bécsben az Elisabeth-ben, igaz, akkor Rudolf szerepében. Jelenleg a Szépség és a Szörnyeteggel fut egy németországi turném, ami miatt egyeztetni kellett a menedzsmenttel, de szerencsére szabaddá váltam a kijelölt időpontokban.

– Hogyan tudott felkészülni ilyen rövid idő alatt?

– Két hetem volt megtanulni ezt a hatalmas szöveganyagot, ami azért nem volt egyszerű menet. Igaz, hogy játszottam már Elisabeth-ben, de az én fejemben németül volt meg a darab, nagyjából ismertem magyarul a dalokat, így újra kellett tanulnom mindent. Azzal kezdtem, hogy eljöttem a premierre, aztán kértem videófelvételt és hanganyagot is, majd a berlini turné alatt azokat magoltam. Közben rengeteg előadásom volt a Madách Színházban és az Operettben is. Itt a helyszínen egy lejárópróbát és egy zenekaros összpróbát követően jött a mély víz, az esti előadás. Alapvetően szeretem az izgalmas helyzeteket, de ez több volt annál. Az előadás ötödik percénél nem jött be az a nagy díszítőelem, amire nekem át kellett volna ugranom, szétesett a színpadkép, nem tudtuk, hogy mi lesz. Ez kicsit kizökkentett, de próbáltam fellazítani magam, és örömmel belemenni a játékba, és végül egy remek előadás kerekedett belőle.

– Mennyire talált önre a karakter?

– Nem játszottam még sosem ilyen „mesélő” típusú szerepet. Már-már azt is mondhatnánk, hogy Szente Vajk rendezésében Lucheni annyira fajsúlyos karakter, mint a főszereplő. Ráadásul Vajk olyan komplex jeleneteket talált ki, amelyek teljesen egyedülállóvá teszik ezt a karaktert; nyolc hangszínen énekel az egyik jelenetben, miközben táncol, mesél…

Nagyon sok szín bújik meg Lucheniben és rengeteg dal, ami az írott verzió szerint baritonális, de a mi előadásunkban poposabb, ötletes hajlításokkal, amelyekben igazán ki tudtam teljesedni.

– Milyen együtt játszani a kecskeméti színészekkel?

– Nagyon kedvesen, segítőkészen várt engem a kecskeméti gárda. Éreztem a társulaton a szeretetet, hogy örülnek nekem, és így beállni egy darabba teljesen más, mint amikor hirtelen, idegenként jelenik meg az ember valahol, és kívülállónak érzi magát.

– Hogyan fogadta a közönség?

– Azt tudjuk, hogy az Elisabeth szinte minden előadását álló tapsos ováció követi, de a sikeres játék mellett számomra nagyon különleges dolog vidéken játszani, és itt is eljutni az emberekhez. A színházi szakmában sokan azt hiszik, hogy Budapestről nem érdemes elhívni senkit, mert úgysem érünk rá. Bátran állíthatom, hogy ez egy tévhit. Igaz, hogy párhuzamosan 3-4 darabban is játszom, de tudok egyeztetni, és mindig nagyon lelkesen megyek vidékre játszani. A budapesti hajtós, darálós tempóhoz képest itt egy sokkal családiasabb hangulat fogad, és ez átjárja az embert a színpadon. Noha a mostani beugrásomat a „kényszer” szülte, és csak öt előadásra szól, mégis boldog vagyok, mert egy kicsit beilleszkedtem, megismertek a többiek és a kecskeméti közönség. A jövő pedig még bármit hozhat!