Pulszky Károly-díjjal ismerték el Hajagos Csaba munkásságát

– Hogyan fogadta a Pulszky Károly-díj elnyerését?

– Nagy örömmel, és tisztelettel fogadtam. Ez is mutatja számomra, hogy munkámat elismeri a szakma, nem hiába köteleztem el magam e szép hivatás mellett. Hét éve dolgozom a múzeumi szakágban. A célom, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsem a múzeumunkban őrzött értékeket, azok számára is, akik eddig nem jártak egyetlen intézményünkben sem. Ebben nagy segítségemre vannak az innovatív technikai lehetőségek, és a hozzám hasonlóan gondolkodó, odaadó munkatársak.

– A díj elnevezése is utal arra, hogy 40 év alattiak munkáját ismerték el. Miért pont ezt az évet jelölték meg?

– Pulszky Károly már nagyon fiatalon, 40 éves kora előtt bizonyította elhivatottságát a művészeti értékek iránt. A Pulszky Társaság éppen ezért fejezi ki elismerését azon fiatal szakemberek munkája kapcsán, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, és tesznek a hazai érték őrzéséért, megmentéséért és népszerűsítéséért.

– A Katona József Múzeum történeti és néprajzi osztályvezetőjének néhány éve nevezték ki. Milyen célkitűzésekkel vágott bele az új munkakörébe?

– 2019-ben kaptam meg e rendkívül megtisztelő feladatot. Úgy vélem, ebben a felgyorsult világban csak a megújulás adhat lehetőséget az előrelépésre. Így új csapattal, új szemlélettel, nyitottsággal dolgozunk az osztályon. Élünk a digitalizáció és a technológiai újdonságok nyújtotta lehetőségekkel. Többek között ezeknek köszönhetően tudunk úgy hagyatékokat feldolgozni és a közönség elé tárni, hogy azok minél szélesebb körben elérhetővé váljanak.

– Milyen a mostani csapata?

– Azt tudom mondani, hogy ugyanolyan alázatosak és elszántak, mint én, ha a múzeumról van szó. Nem mi vagyunk a fontosak, hanem a gyűjtemények, a ránk bízott közvagyon. A nyugdíjas kollégák pótlása nagy feladat volt, azonban újabb értékes emberekkel lettünk gazdagabbak. Mindenkinek megvan a maga szakterülete, melynek keretében publikál, konferenciákon előadásokat is tart.

– Miben másak az új kiállításaik?

– A munkánkat, elképzeléseinket a járvány felülírta, formálta, de mondhatni, pozitív értelemben. A karantén, a bezártság egy új platformot is nyitott, hiszen sokan a gép előtt ülve keresték az értékeket. Ebbe a sorba tudtuk tökéletesen beleilleszteni a digitalizált hagyatékokat, virtuális kiállítások formájában. Legutóbb éppen Tornyai János solti fotóművész sok ezer darabos hagyatékát dolgoztuk fel, és készítettünk belőle egy csodálatos virtuális tárlatot. Ennek keretében a fotók önmagukért beszélnek, csodálatos kordokumentumok.

– Jelenleg van nagyobb projekt, amin dolgoznak?

– A közelmúltban egy magángyűjtőtől sikerült több mint hatszáz tárgyat megvásárolnunk, melyhez pályázati pénzt is nyertünk. Az 1920-30-as évek paraszti kultúráját meghatározó eszközökről van szó, melyek ma már ritkaságnak számítanak, mondhatni, felbecsülhetetlenek. Van közöttük működő famalom-szerkezet, teljes kovácsműhely, lóvontatású borona, működő szénaszedő, szíjhajtású kukoricamorzsoló, és még sorolhatnám.

– Hol szeretnék mindezeket bemutatni?

– Most kezdjük el a tárgyak restaurálását és feldolgozását, még nem konkretizálódott, hogy milyen formában tudjuk prezentálni a nagyközönségnek. Azt azonban elárulhatom, hogy hosszú távú terveink között szerepel ezen tárgyak élet közeli bemutatása is.

– Említette, hogy minél szélesebb körben szeretné népszerűsíteni a múzeumban lévő értékeket. Kifejtené részletesebben, mire gondol?

– A Pulszky-díjnál az értékmegőrző munkám mellett az ismeretterjesztő tevékenységemet is elismerték. Arra törekszem, azokat is elérjük, akik nem jönnek be a múzeum négy fala közé. Abban a korban élünk, amikor ki kell vinnünk a falakon kívülre is a kiállításokat, tudományos eredményeket. Így hosszú távon elérhetjük, hogy négy-öt virtuális tárlat után, talán hatodszorra már teljes valójában lesz kíváncsi a látogató a múzeumokra. A mi feladatunk, hogy minél többet hozzátegyünk a társadalom kulturális értékeihez. S hogy mi ez a plusz, az már rajtunk múlik. A lényeg, hogy ne csak a tárgyakra, az írott anyagokra legyenek kíváncsiak, hanem akarják átérezni a múzeum hangulatát, szellemiségét, helyben.

– Önnek mi a kutatási szakterülete?

– Családi indíttatásból a paraszti társadalom életmódja a fő szakterületem, elsősorban az 1945–90. közötti időszakból. Gyermekként Nyárlőrincen ebbe születtem bele, nagyszüleim, szüleim is gazdálkodtak. A felelős munka mentalitását, a jó gazda szemléletét örököltem, a hivatásomat is e mentén szolgálom. Első generációs értelmiségi lévén sem feledkezem meg a gyökereimről, a tanult értékekről. Úgy vélem, a munkám során mindent a magam céljai elé kell helyezni, csak így lehet a közvagyon építését szolgálni a jövő generációja számára.