2021.02.25. 10:53
A fiatalok kisfilmekben dolgozták fel a Covid-járvány élethelyzeteit
Az Octopus Kreatív Életjobbítók Egyesület online videós versenyt hirdetett fiatalok számára. A versenyzőknek meg kellett mutatniuk, hogyan látták a koronavírus uralta 2020-as évet.
Részlet Peresztegi Hanna kisfilmjéből
Forrás: Beküldött fotó
A tavaly ősszel alapított Octopus Kreatív Életjobbítók Egyesület első akciója egy online videós verseny, a „KaloTuber – csak röviden” című kihívás volt. A fiataloktól azt kérték, hogy kisfilmen mutassák be, ők milyennek látták a koronavírus uralta 2020-as évet.
A több mint két hónapig tartó pályázati időszakot online eredményhirdetéssel zárták: a legjobb alkotásnak járó szakmai díjat egy fővárosi lány vitte el, míg a közönségnél egy 2010-ben született kalocsai fiú volt a nyerő.
– Ez volt az első megmozdulásunk: mivel nem tudunk még személyesen tevékenykedni, egy online versennyel rukkoltunk elő a 10-18 éves korosztály számára – emlékeztetett az Octupus Egyesület egyik alapítója. Zsáki Viktor elárulta: amikor megszületett a szervezet ötlete, még arra lehetett számítani, hogy feloldják a járványhelyzet korlátozásait, és lehet személyes találkozókon folytatni a munkát, de végül maradt az online tér. Az első néhány hónapban szponzorokat és zsűritagokat szereztek a videós versenyhez, ami végül december-januárban zajlott.
Ezt követően még kivártak, hátha záróünnepség keretében be lehet mutatni a pályaműveket, de amikor erre az utolsó esély is elszállt, inkább közösségi szavazással és otthoni zsűrizéssel döntötték el a kisfilmek sorsát.
A 16 pályamunkát ötfős kalocsai zsűri értékelte. Amit mindegyikben kifejezetten szerettek, az az általánosan pozitív hozzáállás, jegyezte meg Zsáki Viktor, aki maga is arra számított, hogy a borúsabb hangulatú alkotások lesznek többségben. Ehhez képest a karantént, az otthontanulást és minden más korlátozást optimista hangvételben mutatták be a fiatalok. A közönségdíj sorsa egy Facebookon kiírt szavazáson dőlt el, és a mindössze tízéves Sütő Mátyás nyerte, nagy csatában.