2020.01.24. 15:32
Örömmel és lélekből fest a szabadszállási alkotó
Bognár Renáta helyi születésű, Debrecenben élő alkotó képeiből nyílt kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából a szabadszállási József Attila Közösségi Ház galériájában. A festőnő legújabb munkáit mutatta be szülővárosában. A képeket Bencze Ildikó alpolgármester ajánlotta a közönség figyelmébe. Közreműködött az X-Bár együttes és Gáll Zoltán.
Fotó: Mediaworks
Bognár Renáta gyermekkorában kezdett el rajzolni, ami a legnagyobb lelki feltöltődést jelentette számára. Középiskolásként több rajz- és plakáttervező pályázaton csillogtatta meg tehetségét. Az élet azonban más utat jelölt ki neki, így negyvenkét éves fejjel, családja ösztönzésére vette kezébe újra az ecsetet. Képeivel először Szabadszálláson találkozhatott a közönség. Az elmúlt három és fél évben Debrecenben, Esztáron és a jakabszállási Magyarkertben voltak önálló kiállításai. Csoportos tárlatokon Szabadszálláson, Esztáron és Gödöllőn mutatkozott be.
Bognár Renáta képeiből nyílt kiállítás Szabadszálláson
– Az alkotás öröme a legfontosabb hajtóerő, megélni, ahogyan az üres, fehér vászon lassan megtelik színekkel, tartalommal. Természetesen, ha eközben egy-egy pillanatra a művészet szépsége is megérint, azt külön kegyelemként élem meg. Az alkotás egy olyan különleges lelkiállapotba emel, amely felül helyezkedik téren és időn. A festészet kiemel a hétköznapok szürkeségéből, lehetőséget ad arra, hogy elmerüljünk egy kicsit a saját lelkünk mélységeibe és felhozzuk onnan azokat az emlékeket, élményeket, szépségeket, amelyeket csak így vagyunk képesek megmutatni. Mivel nekem a festés nem a fő megélhetési forrás, tehát nem hivatásszerűen festek, így nincsenek kötöttségeim. Nincsen semmilyen kényszerűség, csak azt viszem a vászonra, ami nekem is örömet okoz és amivel reményeim szerint a környezetemnek is örömet szerezhetek – vallja az alkotó.