Sírleletekből látszik, hogy a gepidák nagyon szerették gyerekeiket

Három szakaszban – tavaly nyáron, idén tavasszal és ősszel –, összesen közel fél évig végeztek megelőző feltárásokat a kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai Tiszaug határában, az M44-es gyorsforgalmi út nyomvonalát érintő lelőhelyen. Mint Wilhelm Gábor, a múzeum régészeti osztályának vezetője a már restaurált leletek egy részét bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: szarmata és avar település feltárására készültek, de nagy meglepetésükre a gepidák nyomait is felfedezték, így egy addig teljesen ismeretlen temetőjüket is, mely a Kr. u. 5. század utolsó harmadától a 6. század közepéig keltezhető. A község északi részén összesen 194 sír került napvilágra, ez a múzeum életében kiemelkedő eredmény, de országos szinten is igen jelentős, a Kárpát-medencében feltárt gepida temetkezési helyek egyik legnagyobbika.

Több szempontból is szerencsésen megőrződött a tiszaugi temető az utókornak. Egyrészt csak kis részét – nagyjából 30 sírt – fosztottak ki a kora középkorban, másrészt a Tisza egykori árterületén, a nedves, agyagos talajban a koporsónak használt rönkfák lenyomatai is megmaradtak. Wilhelm Gábor kijelentette: pályafutása egyik legkeményebb kihívása volt az ugi feltárás, szó szerint, ugyanis szinte betonkeménységű földben kellett ásniuk. Rekonstruálni tudták azt is, hogy temetkeztek a gepidák: egy nagyméretű fatörzset, farönköt hosszábban kettévágtak, egy vagy mindkét felét kivájták, és az üregbe helyezték az elhunytat. Szegények és nemesek egyaránt pihenhettek a földben, a temető jól tükrözi a gepidák társadalmi szerkezetét.

Szinte minden sírból előkerült több személyes tárgy. A temetkezések állandó melléklete volt a csontból készült fésű, melyből 130-at gyűjtöttek össze a régészek, a férfiak mellett is. A férfiakat vas, ezüst vagy bronz csatos övvel, hátukon tarsollyal temették el, míg a nőket színes, borostyán-, kalcedón- vagy karneol gyöngyökből készült nyaklánccal, nemesfém fibulákkal (ruhakapcsoló tű).

Két kislány sírjában rekeszdíszítéses, gránátberakásos szép aranycsüngők voltak – mivel egymáshoz nagyon közel helyezkedtek el, valószínűleg testvérek lehettek, de ezt csak a genetikai vizsgálatok tudják majd megerősíteni. Mindenesetre a kisebbek sírjának gazdag leletanyaga Wilhelm Gábor szerint jól bizonyítja, hogy a gepidák nagyon szerették a gyermekeiket.

Fegyverek témájában is szolgált ritkaságokkal a tiszaugi lelőhely. Többek között kilenc lándzsahegyet is találtak a szakemberek, az egyik a népvándorlások korának egyik legnagyobbika a Kárpát-medencében, de a szigony is az egyik legépebb megmaradt hazai halászszerszám a kora középkorból. A régészek feltártak két kardos temetkezést is, az egyik 95 centiméter pengéjű fegyver markolatgombján gránátköves arany díszítés árulkodik nemesi tulajdonosáról.

A munkálatok közben egyszer hatalmas sikítást hallottak a régészek: kolléganőjük, Hajdrik Gabriella régész-technikus örült nagyon egy aranypénznek, amelyet még Anastasius (491-518) bizánci császár idején vertek, és az egyik lándzsás harcos szájából került elő, aki vélhetően a bizánciaknál szolgált zsoldosként.

Wilhelm Gábor hangsúlyozta: a leletanyag azért is nagyon izgalmas, mert sok olyan mellékletre bukkantak, amelyek az eddigi ismeretek szerint nem köthetőek a gepidákhoz: a rekeszberakásos csüngők például a szintén germán langobárdokkal, egy kulacs pedig a bizánciakkal feltételez kereskedelmi kapcsolatot. A Tiszaugon élt népesség a hosszú évezredek óta meglévő, mind a mai napig használt Kárpát-medencei tranzitút mentén, a folyami átkelőt felügyelve telepedhetett meg a magasparton.

A leleteknek eddig körülbelül egyharmadát tudták restaurálni a szakemberek. Jövőre a Katona József Múzeum a szolnoki Damjanich János Múzeummal szervez közös kiállítást, mely mindkét városba eljut, és a tiszaugi mellett a 2015-ös tiszapüspöki gepida-feltárás kincseit mutatja majd be.

Kik voltak a gepidák?

A keleti-germán eredetű nép, a gótokkal voltak közeli rokonságban. A mai Lengyelország területéről vándoroltak délebbre, a hunok egyik legfőbb szövetségeseivé váltak, ők alkották Attila seregének egyik legerősebb gyalogharcos osztagát. Attila halála után Ardarik király vezette az Attila-fiak elleni felkelést, melynek győzteseiként (Kr. u. 455) birtokba vették a hunok szállásterületeit és egész Daciát. Három tömbben telepedtek le, az egyik volt a Tisza mentén. 567-ben aztán a langobárdokkal szövetkezett avarok győzték le őket, a gepidák ezután szétszóródtak, és beolvadtak a környező népekbe.