Az első és a századik rendezés a Ciróka Bábszínházban

A fülig szerelmes Ambrus királyfit a bűvös-­bájos Mimóza királynő – féltékenységből – madárrá változtatja. A fiút csak a szeretet erejével válthatja meg Hanga, a bátor és eszes pásztorlány. Dióhéjban így foglalható össze A zöld madár története, mely Rumi László pályafutásában különleges szerepet tölt be, hiszen ez a századik, rendezőként jegyzett előadása. Először, 1991-ben, A fehér ló fiát vitte színre, és innentől kezdve nem volt megállás. De vajon a százból – és különösen a kecskeméti tizenöt-tizenhatból – melyik volt számára a legkedvesebb?

– Mindegyiket szerettem, és mindig azt a legjobban, amelyik készült. Valamelyik azért nőtt a szívemhez, mert nagyon jó volt a mese, a másik a nagyobb szakmai elismerés miatt, vagy mert háromszor fel kellett újítani. De ha mindenképpen ki kellene egyet választanom, akkor az az Árnyak színháza, Ofélia története lenne. Két kiváló színésszel, Badacsonyi Angélával és Majoros Ágnessel dolgoztunk rajta, és nagyon szép mese lett, sok fesztiválon bemutatták.

– Mi változott az elmúlt majdnem harminc év alatt a bábszínházakban?

– Túl sok minden nem. Persze, jönnek újfajta lámpák, szerkezetek, de ugyanúgy megmaradtak a hagyományos kesztyűs-zsinóros-pálcás bábtechnikák, kisebb-nagyobb variációk fordulnak elő. Az új írók és tervezők munkája nyomán persze átalakul a formavilág, és nyilván a bábszínház is követi valamilyen módon a világ változását. A lényeg viszont érintetlen, ez pedig a varázslat, ahogy az élettelen anyagot megmozgatják, animálják, azaz – talán ez a legjobb kifejezés rá – átlelkesítik, lélekkel megtöltik a színészek.

– És a műfaj megbecsültsége, elismertsége?

– Optimista módon azt mondhatom, hogy sok pozitívum történt, például már van egyetemi szintű bábszínész-bábrendező képzés, és sok vidéki nagyvárosban működik bábszínház. Mikor a Ciróka kilépett az amatőr státuszból, talán csak Győrben, Szegeden meg Pécsett volt, most sokkal több helyen. A közönség részéről mindig éreztük az érdeklődést, sajnos a mindenkori kulturális kormányzat felől viszont soha nem nyilvánult meg erőteljes támogatás, vagyis csak szavakban.

– Milyen visszatérni a Cirókába újra és újra?

– Ez a színház is változott, többször kicserélődött a színészgárda, de ide mindig nagyon jó érzésekkel jövök, szeretek itt dolgozni. A Cirókának jó a mérete, szuperek a színészek, tök jó a műhely, a technikusok nagy része is tud zenélni. Optimális alkotóműhely.

Szörényi Júliát eddig bábszínészi játéka miatt kedvelte a kecskeméti Ciróka Bábszínház közönsége, ma rendezőként mutatkozik be első előadásával, a Macskablöffel.

– Mióta készült erre a szerepkörre?

– Már évek óta a levegőben volt a rendezés, nem éreztem mély víznek. Inkább izgalmasnak találtam, hogy nulláról kezdhetek el egy darabot. Volt bőven feladat: rátalálni a mesére, jelen esetben mesékre, megtalálni a közös hangot az íróval, Kolozsi Angélával, a dramaturggal, Dobák Líviával, bár ezzel nem volt gond, gyorsan összehangolódtunk. Aztán átgondolni, tulajdonképpen mi is a mondanivalója a történetnek, és kitalálni Sári Miklós tervezővel, milyen térbe illik bele. Kompromisszumokat kötni, ötleteket megeleveníteni. Azt hiszem, eléggé élveztem az egészet!

– Miért ezt a darabot választotta?

– A határidő előtt két nappal találtam meg azt a három mesét, amelyekből végül összegyúrtuk a történetet. Jöttek egymás után, az egyikben nyúl, a másikban kecskebak, a harmadikban pedig a macska volt a főszereplő. Gyorsan összeállt a kép, és megszavaztuk főhősnek a macskát. A mesék külön-külön is sok mindenről szólnak. Például a macskásban az ragadott meg, hogy szorult helyzetében felismeri, neki ez nem jó és ki kell jutni a szigetről, megtenni az első lépést a jobb felé. Általában az első lépés a legnehezebb az embernek! De az egész darab összességében arról szól nekem, hogy mindig van megoldás és nem szabad feladni, meg kell próbálni újra! De ez persze csak egy mondanivaló a sokból.

– Milyen előadásra számíthatnak az ovisok?

– Vidámra, én nagyon remélem! Kíváncsi leszek, hogyan fogadják majd, bevallom, kicsit izgulok is.

Macskablöff

A darabot japán, korjak, angolai, norvég, skót és magyar népmesékből szőtte Kolozsi Angéla, és Fülöp József egyedül játssza el. A főszereplő egy lakatlan szigeten élő macska, aki az életéért küzd, de elég sajátos módon: folyamatosan füllent. Ösztönösen remekül blöfföl, ez az ő szuperereje. Ám a mese végén eljön az a pillanat, amikor már rosszul és rosszra használja képességét. Nem ismeri fel a helyzetet, és nem képes megfékezni önmagát.

A zöld madár

Az alapot egy dél-amerikai mese adta, az ifjú legényt madárrá változtató boszorkány téma innen ered. Ezt Italo Calvino olasz író feldolgozta, és a kettőt alapul véve írta meg a történetet Szász Ilona, magyar népmesei motívumokat is beleszőve. Alapvetően rongybabákat és nagy állatfigurákat láthatnak majd a nézők, de feltűnik majd egy francia eredetű utcai mutatványos módszer, egy különleges, zsinóron mozgatható táncoló figura is.