A Csárdáskirálynő Bóni grófja óvakodik a vicces szerepektől

– A Színház- és Filmművészeti Egyetemen operett-musical szakon végzett. Mennyire volt tudatos döntés részéről a zenés színházi irány?

– A családomon kívül sok biztatást nem kaptam e téren. Emlékszem, még általános iskolás koromban egy népdaléneklési verseny alkalmával azt javasolták: Szemenyei, maradjon inkább a versmondásnál. Első alkalommal nem vettek fel a színművészetire, Kerényi Imre viszont elhívott stúdiósnak a Madách Színházba. Akkor ő volt az igazgató. A középiskolában megszoktam, hogy a dráma tagozaton lehetett kicsit lazázni, gyakran nem is mentem be az első két órára. Mindig kimagyaráztam, és azt gondoltam, hogy a színház is így működik. Nemegyszer voltam Kerényi irodájában raporton. Másodjára azért jelentkeztem a musical szakra, mert el akartam kerülni őt, aki rendszerint prózai osztályt indított. A sors fintora, hogy amikor bementem az első rostára, Kerényi Imre ült velem szemben a felvételi bizottságban, időközben ugyanis megcserélték az osztályvezető tanárokat, és életében először a zenés osztályt indította. Szép találkozás volt. Mindent meghallgatott, amivel a felvételire érkeztem, az összes verset, monológot, dalt. Végül megkérdezte, hogy ha felvesznek, megígérem-e, hogy nem fogok elkésni. Rávágtam, hogy persze. Természetesen onnan is késtem, és utána is sokáig.

– Manapság már pontos?

– A gyermekeim születése óta maradéktalanul elmúlt a pontatlanságom. Reggel hatkor ugyanis már kopogtatják a fejemet a kicsik. Akkor még nem vagyok fáradt, viszont a röpke délutáni szundikálásra való igényem jelentősen megnőtt. Évek óta ufóként néznek rám a kollégáim, hogy előadás előtt úgy hangolódom a produkcióra, hogy alszom. Ha lehet, jelmezben. A legjobb, ha tíz perccel kezdés előtt ébredek.

– Egyetem után miért egy vidéki színházhoz szerződött?

– Egyetem után mindig nagy dilemma, hogy az ember hova szerződjön, mit csináljon. Hívtak zenés színházakba, de akkoriban azoknak a színészeknek, akiket beskatulyáztak az anyaszínházukban, nem volt még ekkora átjárásuk más szerepkörökbe, más műfajokba. Úgy tűnt, ha valaki egy zenés színházhoz szerződik, ott ragad, nincs kimozdulási lehetősége, vagy iszonyatosan nehéz továbblépnie. Ezt mérlegelve szerződtem a zalaegerszegi színházhoz, ahol Shakespeare-től Brechtig fajsúlyos drámák szerepeit játszhattam.

– Két évet töltött a Vígszínházban. Miért hagyta ott?

– Nem volt nekem való hely. Nem találtam meg a rabságban a szabadságot. Eszenyi Enikő úgy hívott engem oda, hogy előtte nem látott előadásban. Csupán lehetett egy képe arról, hogy Szemenyei János milyen vicces és jó fej. Igazából éppen az a skatulya fenyegetett, amitől a diplomaosztó után óvakodtam. A vicces-ügyefogyott szerepeket várták el tőlem. Holott ilyen karaktereket játszani számomra nem kihívás.

– Hogyan került a kecskeméti társulathoz?

– Mikor Zalaegerszegről eljöttem, Cseke Péter már hívott Kecskemétre, de a Vígszínházba mentem. Mégis csábító ajánlatot tett azzal, hogy Mozart legyek az Amadeusban. Képtelenség lett volna nemet mondanom. Megszerettem a társulatot, és azt éreztem, ők is befogadtak. Ezután minden évben kaptam felkérést Kecskemétről, nem szakadt meg a kapocs. A vígszínházi két évadom után felhívtam a művészeti vezető Réczei Tamást, hogyha számítanak még rám, szívesen megyek Kecskemétre. Jött is egy sms tőle: „Szemenyei jönne hozzánk, ha még akarjuk”. Alighanem Cseke Péternek akarta küldeni. Hirtelen nem is tudtam, mit csináljak: illik-e válaszolni, vagy hagyjam? De nemsokára hívott Péter, és onnantól minden évadban két szerepet játszottam. Az elmúlt évadban hármat kaptam, a jövő évadban pedig már négy szereppel számítanak rám. Érzem a bizalmat.

– Mit jelent önnek, hogy az idei POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplőnek választották?

– Sejtettem, hogy a Csárdáskirálynő kaphat elismerést, mert kiugró sikerünk volt. Azt gondoltam, többen megyünk majd a díjátadóra, mert vagy közönségdíjat, vagy valamiféle különdíjat kap az előadás. A zárónap hajnalán küldték az sms-t, hogy a legjobb férfi mellékszereplőnek választottak. Mikor ébresztgetett a kislányom, hogy csináljak reggelire banánpalacsintát, ránéztem a telefonomra. Alig hittem el, hiszen annyi jó prózai előadás volt a találkozón.

– A Csárdáskirálynő Bóni grófja éppen az a típusú táncos-­komikus karakter, melytől elmondása alapján a Vígszínházban ódzkodott. Mennyire érezte magához közel a szerepet?

– Ha pályakezdőként azt mondták volna, hogy Bóni grófot játsszam, az lett volna az első reakcióm: jaj, ne! Tipikusan olyan szerep, amitől menekültem. Az a vicces-­lüke figura, aki szüntelen kiabál, muszáj nevetni rajta, és mindvégig túlontúl sok. Nagyon szerencsés, hogy Bóni érettebb koromban talált meg itt, Kecskeméten. A rendező Béres Attilával olyan Bónit hoztunk össze, aki nem csak pattog jobbra-balra. Az energiaszintje fenn van a plafonon, de merhetek olykor elcsigázott, törődött is lenni. Ezt jobban élveztem, mintha egy folyton-folyvást pörgő táncos-komikust kellett volna alakítanom. Az előző évadban a Mágnás Miskánál is az motivált, hogy Rusznyák Gábor rendezéséről gyanítottam, nem a hagyományos Miskát erőlteti majd, hanem csavar egyet rajta. Csavart is jókorát. Azt, hogy Miska veri szíve választottját, olyan szintre emelte, hogy még premier előtt is vérpatront használtunk. Érdekes volt, ahogy a nézők felhördültek, mikor Marcsa fejét belevertem a falba, hiszen ők az édes-vicces Mágnás Miskára számítottak.

– Hajdú Melindával kitűnő párost alkottak mindkét említett operettben. Hogyan fogadta a színésznő áldott állapotának hírét?

– Sokan gondolják rólunk, hogy jó páros vagyunk. Aminek örülünk, szeretünk is együtt dolgozni. Én csak az évadzárón tudtam meg, hogy Melinda babát vár. Emlékszem, még a Csárdáskirálynő próbáin rám-rám szólt, hogy ne fogjam meg olyan erősen. Nem is tudtam, mi lelte. Esetleg valamivel megbántottam? Később elmondta, hogy akkor már várta a babáját, csak nem illett megosztania a hírt. Rögtön összeállt a kép. Most nagyon boldog. Remélem, mihamarabb visszatér a színházba.

– Mely darabokban láthatja a kecskeméti közönség a következő évadban?

– A Kőműves Kelement is, a Csárdáskirálynőt is átvisszük a következő évadra. Emellett a Nyaralásban, Goldoni komédiájában játszom, amelyben ismét Rusznyák Gáborral dolgozhatok. A Balfácánt vacsorára című előadás lesz a következő, ezt Cseke Péter rendezi a szilveszteri bemutatóra. Kíváncsian várom a Fekete Pétert, amelyet Benkó Bence és Fábián Péter, a K2 fiatal művészei visznek színre. Vár rám szerep a Tíz kicsi négerben is, melyet Cseke Péter és Rusznyák Gábor együtt rendez. Sűrű évadnak ígérkezik.

Névjegy

Szemenyei János színművész, zeneszerző 1981. december 31-én született Székesfehérváron. 13 évesen már szerepet kapott a Vörösmarty Színház Légy jó mindhalálig és a Pál utcai fiúk előadásaiban. 2005-ben diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán. 2005–2009 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2009–2011 között pedig a Vígszínház tagja volt. 2011-től a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja, 2013–2015 között a Pesti Magyar Színház zenei vezetője volt. A Proton Színház állandó szereplője. Felesége: Kovács Lotti, gyermekeik: Janka (3 éves) és Ábel (1 éves). Főbb díjai: Évad legjobb színésze (Kecskemét, 2011/12 és 2016/17), Artisjus-­díj (2005), Legjobb férfi epizódalakítás (VIDOR-fesztivál, 2013), Legjobb férfi mellékszereplő (POSZT, 2018).