Antistigma program

2024.03.19. 19:50

A kórház munkatársainak festményeiből nyílt tárlat Kecskeméten – galériával, videóval

Együtt a világban avagy stigmán innen és túl címmel nyílt kiállítás a tavaly májusban a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház munkatársai számára megrendezett élményfestő délután keretén belül elkészült művekből a kórház Lift Galériájában kedden. Az osztály Antistigma programja keretében rendezték meg akkor az élményfestést azért, hogy a kórház más szakterületein dolgozók pszichiátriai betegekkel és az őket kezelőkkel szembeni előítéleteket lebontsák.

Horváth Péter

A kiállításmegnyitón dr. Horváth Zsolt orvosigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a kórház Pszichiátriai Osztályának és Járóbeteg Szakellátásának munkatársai gyógyító munkájuk mellett küldetésüknek tekintik, hogy segítsék a pszichiátriai betegséggel élők emberi méltóságának megőrzését, és a mentális betegségeket megbélyegző előítéletek lebontását. A felépülési folyamat fontos eleme a kreativitás, a művészi alkotóerő kibontakoztatása. A nappali kórház művészeti műhelyében kerámia alkotások, festmények, kollázsok, versek és színpadi előadások születnek hétről hétre. Ezekből a művekből többször szerveztek már kiállítást és vásárt, mindannyiszor nagy sikerrel. 

lift galéria, kiállítás, élményfestés, pszichiátriai osztály
A kórház munkatársainak festményeiből nyílt tárlat Kecskeméten
Fotó: Bús Csaba

Tavaly egy célzott Antistigma programot szerveztek, melynek során céljuk az volt, hogy pozitív közösségi élményt teremtsenek a mentális betegséggel élők és hozzátartozóik, valamint az erre nyitott érdeklődők számára. Ennek keretében tavaly májusban rendezték meg a családias hangulatú közös élményfestést több mint 50 munkatárs részvételével, számos területről. A rögtönzött műhelyben számos kitűnő mű készült, a Pszichiátriai Osztály vezetésével minden órában más-más témában alkotothattak a  résztvevők, körbejárva a mentális betegségeket. Ezek az alkotások láthatók négy hétig a Lift Galériában.

Az orvosigazgató emlékeztetett, hogy a programsorozat 24 órás élményfestéssel folytatódott szeptemberben, melyen több mint háromszázan vettek részt. A program novemberben gálával zárult, melyen a pszichiátriai betegséggel élők mutatták be belülről, hogy hogyan gondolkodnak és éreznek magukról és betegségükről. Horváth Zsolt arról is beszélt, hogy számos esetben illették komoly elismeréssel a programot.

Az orvosigazgató hangsúlyozta, hogy a művészet ereje abban rejlik, hogy képes összekapcsolni az embereket, áthidalni a különbségeket és inspirációt adni azoknak, akik befogadják.

– Ezen a tárlaton olyan alkotásokkal találkozhatnak, melyek munkatársaink érzéseit, gondolatvilágát, látásmódját, a mindennapok apró csodáit örökítik meg. Az alkotók által létrehozott világban mindenki találhat valami számára fontosat és értékeset –  mondta Horváth Zsolt.

Dr. Máttyássy Adrienn, a Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa elmondta, hogy az alkotó munkatársak szolidaritásukat és empátiájukat is kifejezték a közös alkotásban való részvételükkel. A főorvos arról is beszélt, hogy program folytatódik, szerveznek élményfestést, a tavalyihoz hasonlóan szeptember is tartanak 24 órás festést, amire várják az érdeklődőket, és számos egyéb rendezvényt terveznek.

Cseke Mária, a Hírös Főnixmadár Egyesület részéről elmondta, hogy egyesületüket 2019-ben alapították a betegséggel élők hozzátartozói és a gondozók. Mint fogalmazott, öröm volt számukra, hogy segíthették az Antistigma Programot.

Huszti-Varga Máté, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze két beteg kiváló versét adta elő.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában