Borverseny

2024.03.07. 11:18

Közel 130 éve minősítik a szőlő levét Solton – galériával

Ebben az évben is megrendezték Solton a hagyományos borversenyt, ami egyúttal a 32. Tavaszi Napok első rendezvénye volt. A helyi termelők ezúttal sem okoztak csalódást, mert 167 mintával neveztek.

Szentirmay Tamás

A bíráló bizottság tagjait és a jelenlévőket Takács Béla főszervező köszöntötte, a Báslána Borászatnál, aki elmondta, hogy több évtizedes múltra tekint vissza a településen a borok bírálata. Az elmúlt év óta sajnos két helyi bíráló bizottsági tag is elhunyt, Németh József, egykori polgármester, valamint Szűcs Imre, akik évtizedek óta részt vettek a solti borverseny bíráló bizottságában. Róluk megemlékeztek a bírálat előtt. 

borverseny, bírálat, Solt, bor
Bírálták a borokat
Fotó: Szentirmay Tamás

Németh István polgármester azt hangsúlyozta, hogy az idei borverseny a Solti Tavaszi Napok rendezvénysorozat első eseménye, amely március 15-ig tart. A településvezető látott olyan oklevelet, amely 1896-ban készült, és egy borverseny alkalmával állították ki. Ez viszont azt jelenti, hogy közel 130 éves múltra tekint vissza, a településen a borok minősítése. Igaz, akkor még nem ilyen viszonyok között bírálták a borokat. Örömét fejezte ki, hogy ez a szép hagyomány évről évre megy tovább, és mindig nagy érdeklődés kíséri. A bírálaton ezúttal is több fiatal vett részt, ami a polgármester szerint nagyon jó dolog, mert reményt ad arra, hogy Solton nem fog kihalni a szőlőtermesztés, és a borászat. 

Ebben az évben 167 minta érkezett a szőlőtermelőktől, melyből 85 volt fehér (23 fajta), rose 26 (hat fajta), siller három (kétfajta) vörös, 53, (tíz fajta). A borok töltését helyi általános iskolás lányok vállalták magukra. A bírálatot öt bizottság végezte, melyből az egyik, a solti hagyományoknak megfelelően jobb és balos módszerrel történt. Ennek az a lényege, hogy a bírálók két különböző mintát kapnak, de azonos fajtából, jobb és bal pohárba, és ez alapján kell eldönteniük, hogy melyik volt a jobb. Ezután pedig azt, hogy milyen minősítést kapnak.

Az öt bizottság külön értékelte az általuk bírált borokat. A kövidinka, az Irsai Olivér, valamint egy óvörös jó minősítést kaptak az egyes számú bíráló bizottságtól, melynek elnöke Németh István polgármester volt. A kettes számú bizottságnál nem volt ilyen sikeres a kóstolás. Véleményük szerint az olaszrizlingek nem bizonyultak karakteresek. A vörös boroknál viszont más volt a helyzet, mert a rozé és vörös kategóriában hat aranyat is kiosztottak. Kóstoltak otellót is, de amint Hetényi József, a bíráló bizottság elnöke fogalmazott, nem voltak eléggé otellók. A hármas számú bizottság nevében Tomorik János nyilatkozott, aki az olaszrizlinget dicsérte, csak úgy, mint a shardonayt. A rozé borok viszont nem nyújtották azt, amit vártak tőlük. Itt viszont az otellót arannyal értékelték. Elmondása szerint oda kellene figyelni a termelőknek a borkezelésére, a hordók állagára. Nem csak az arany, de az ezüstérmes borokra is nagy figyelmet kell fordítani, mert azok is nagyon jók, hangsúlyozta. Kisari István a négyes számú bizottság elnöke, a vegyes fehér kategóriájú borokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem az, amire vágyott. Az olaszrizlinggel kapcsolatban megjegyezte, hogy abból egyetlen dolog hiányzott, a gazda, annak odafigyelése, szeretete, hozzáértése. A rizlingszilváinkat viszont kiválónak minősítették. A rosékkel kapcsolatban ezúttal is megjegyezte, hogy nem kisüzemi kategória. Akinek nincs technológiája, háttere, az kockázatokat vállal, vélekedett. Ezzel kapcsolatban ifj. Kun Gábor megjegyezte, hogy az itt élők nem piacra termelnek, hanem saját maguknak. A vörös borokról viszont pozitívan beszélt Kisari István, mert nagyon jó borokat kóstoltak. Úgy gondolta, hogy ezek a borbírálatok segítik a helyi gazdákat abban, hogy jó bort készítsenek. 
Az ötödik bizottságnál jól indultak a fehér borok, ők nem zártak ki egyetlen mintát sem, ami nagy haladás az előző évekhez képest. Polgár Zoltán elnök szerint a roséknál viszont csalódtak, mert fáradtak voltak. A sav és a cukor harmóniáját nem lehetett érezni. A vörös borokat tompának ítélték. Az otellónál nem érezték a fajtára jellemző illatot, ízt és zamatot. Ettől függetlenül úgy érezték, hogy a solti szőlőhegyen jók a borok, és az évek során fejlődést lehet tapasztalni. A gazdák megfogadták azokat a tanácsokat, amiket mondtak az ítészek, az elmúlt évek alatt, és odafigyelnek a borok készítésére.

A versenyre 167 minta érkezett, melyből 55 arany (28 fehér, 8 rose, 2 siller 1 vendég), 51 ezüst (26 fehér, 5 rose, 1 siller, 19 vörös), 45 bronz (21 fehér, 10 rose, 13 vörös, 1 vendég) lett. Oklevélben részesült négy fehér, kettő rose, és három vörös bor. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában