Ünnepség

2023.09.18. 20:55

Nosztalgiával járták körbe a megújult Széchenyi István Közösségi Házat – galériával

Hétfőn ünnepélyesen is felavatták Kecskeméten a Széchenyi István Közösségi Házat, melyben a Széchenyivárosi fiókkönyvtár is található. Nagy álom vált ezzel valóra, hiszen a 40 éves épület mind külsőleg, mind belsőleg megújult. A jövőben a működtetők szeretnék olyan tartalommal megtölteni, melyre valóban vágynak a városrészben lakók.

Sebestyén Hajnalka

Ünnepélyesen is felavatták Kecskeméten a Széchenyi István Közösségi Házat

Fotó: Bús Csaba

Új színfolttal gazdagodott Kecskemét legnépesebb városrésze, a Széchenyiváros. Elkészült a Széchenyi István Közösségi Ház a Szarvas térnél, vagy ahogyan az idősebbek közül ismerik a régi Aranyszarvas mellett. A 21. századi elvárásoknak mindenben megfelelő közösségi térben újdonságként egy 80 fős, két 20 fős terem kapott helyet, valamint megszépült és lifttel bővült az emeleten lévő fiókkönyvtár. 

Mint arról már korábban írtunk: az új Széchenyi István Közösségi Házban több mint 561 négyzetméteren várják a jövőben városrészben lakókat. Az önkormányzat jelentős – 127 millió 500 ezer forint vissza nem térítendő pályázati támogatással – újította meg az 1980-as években épült kétszintes épületet, mely a felújítást megelőzően is közösségi házként funkcionált. Mind műszakilag, mind funkcionálisan elavult volt az intézmény, a projekt keretében teljes körűen modernizálták, műszakilag korszerűsítették.

A hétfői átadási ünnepséget a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjainak mazsorett és tornász bemutatója nyitotta meg. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester beszéde elején felelevenítette diákkorát, amikor még ő maga is ebben a könyvtárban olvasgatott, illetve a szomszédos Aranyszarvas étterembe járt menzára, majd az előtte lévő téren játszottak társaival. Boldog emlékek a számára. A felújítás kapcsán hozzátette: újragondolták a teret, és élő közösségi programokkal szeretnék megtölteni. Ehhez most minden adott a megújult közösségi házban. 

Ezt követően Szemereyné Pataki Klaudia, és a Laczkó-Zsámboki Angéla, a Széchenyivárosért Egyesület elnöke átadták a Széchenyivárosért Egyesület elismeréseit azon személyeknek, akik sokat tesznek a városrészért. Idén Kovács Gyuláné Tóth Katalin védőnőnek, Kecskésné Marthi Mariannának, a Móra iskola igazgatójának és Horváth Attilának, a Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezetőjének adományozták az egyesület Elismerő Oklevelét. Horváth Attila nem tudott személyesen részt venni az ünnepségen. Végül a Széchenyivárosért Díjat dr. Kiss Katalin háziorvos vehette át közel 30 éves kiemelkedő munkája elismeréseként.

A műsort színesítette Kele Viktória, a Szent-Györgyi Albert Technikum diákjának éneke, majd a Katona József Könyvtár kórusának műsora. 

A közösségi házat a jövőben az épületben működő Katona József Könyvtár fiókkönyvtára és a Kreatív Tudásközpont közösen működteti. A könyvtár nevében Bujdosóné Dr. Dani Erzsébet könyvtárigazgató mondott beszédet. Kiemelte: bízik benne mielőbb birtokba veszik az olvasók a megújult fiókkönyvtárat. Jó pár hónap elteltével pedig élettel, közösségi programokkal telik meg a ház, szerves részeivé válnak a városrésznek. 

A fiókkönyvtárat Kálvai Mónika és Miskolczi Olga közösen vezeti.

Molnár Szilárd, a Kreatív Tudásközpont kuratóriumi elnöke köszöntőjében elárulta: 2016 óta tervezik a megújulást. Széles körű szolgáltatásokkal készülnek, melyben a kreativítás, a digitalizáció, a társadalmi innováció és a fiatalok közösségi élete is fontos szerepet kap. Céljuk, hogy a városrész szellemi és kulturális fellegvárává váljanak, erősítsék a széchenyivárosi identitást. Új szomszédként tervezik, egy-egy lakótömb meghívását. Kíváncsiak a városrészben élők igényeire, programötleteire. Nyitottak a lakosság kívánságaira, és amit lehet, meg is valósítanak. 

A Széchenyi István Közösségi Házat az ünnepség keretében megáldotta: Ivanics Zoltán, a Szentcsalád Plébánia plébánosa, Papp Géza baptista lelkész, Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész, Dr. Róna Tamás főrabbi és Feczák László görög-katolikus lelkész.


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában