Jubileum

2023.09.22. 18:35

Kilencvenéves a mezőgazdasági szakoktatás Jánoshalmán – galériával, videóval

Traktoros felvonulással, kiállításokkal, szakmai konferenciákkal és jubileumi ünnepséggel emlékeztek meg a mezőgazdasági oktatás elindításának 90. évfordulójáról Jánoshalmán a Déli ASZC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban.

Pozsgai Ákos

Jubileumot ünnepeltek

Fotó: Pozsgai Ákos

Az első szakképző osztály indulása óta eltelt kilencven esztendő nem csak az iskola, de a környék gazdálkodói életében is jelentős eseménynek számít. – A környéken lakók számára az 1730-as újratelepítés óta szinte az egyetlen megélhetési forma a mezőgazdálkodás volt. Szükség volt a mezőgazdasági ismeretek oktatására. Ezért 1933 november 8-án 38 fő kezdhette el az „aranykalászos gazda” tanulmányait az akkori Földművelésügyi Minisztérium által alapított Magyar Királyi Téli Gazdasági Iskolában – mondta köszöntőjében Taskovics Péter igazgató.

A tisztán mezőgazdasági profillal rendelkező intézmény akkor is és azóta is kizárólag mezőgazdasági szakemberek képzésével foglalkozott, illetve foglalkozik. Az iskola a dél-alföldi régió mezőgazdasági szakképzésének hagyományos központja, de a kiváló gyakorlati képzési feltételeknek köszönhetően egyre több tanuló érkezik az ország távolabbi településeiről is. A folyamatosan megújuló képzési struktúrával alkalmazkodik az intézmény a munkaerő piaci elvárásokhoz, magas színvonalú oktatást és gyakorlati ismereteket nyújtva a jövő mezőgazdasági szakemberei számára. 

– Sosem jártunk rossz úton, hiszen az egykori két osztályos később hat osztályos gépész iskolából mára a járás egyetlen középfokú intézményévé, több mint 770 tanulóval működő technikummá váltunk – hangoztatta az iskola igazgatója, aki köszönetet mondott a fenntartó Agrárminisztériumnak, a város vezetőinek, valamint a térség országgyűlési képviselőjének, hogy mindvégig támogatták az intézmény vezetésének elképzeléseit. Külön kiemelte a helyi gazdakörrel és a jánoshalmi járási hivatallal, valamint a környék polgármesterivel való eredményes együttműködést.

Czeller Zoltán polgármester ünnepi köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a jánoshalmi agrárszakképző fontos szerepelt tölt be Jánoshalma és a régió életében. A városvezető emlékplakettet adott át Taskovics Péter iskolaigazgató részére megköszönve az intézmény pedagógusainak több évtizedes munkáját.     

Dr. Renner Tamás, az MTA köztestületének tagja, egyetemi docens, a jánoshalmi szakképző volt diákja, köszöntőjében a várható gazdasági folyamatokról szólva úgy fogalmazott, hogy „az új világrend kialakulása már nem csak egy fikció, hanem a mindennapokban érzékelhető valóság.” 

– A nyersanyaghiány, a fokozódó munkaerőhiány, valamint a regionalizációra adandó válaszok olyan kihívások elé állítják a gazdasági és politikai szereplőket, amelyekre ma még nem tudnak megfelelő válaszokat adni – fűzte hozzá. Kiemelte: továbbra is nagy feladat vár az iskolákra, mert a mai mezőgazdaság eredményes üzemeltetése csak a nemzetközi térben képzelhető el, amihez megfelelő speciális tudású szakemberekre van szükség.

 – A Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem és a jánoshalmi szakképző intézet közötti szóbeli megállapodás, miszerint az intézményben elindul az okleveles mezőgazdasági gépésztechnikus képzés és az azt elvégzőknek 61 kreditet beszámít az egyetem a tanulmányaik során, egyfajta garancia arra, hogy ezt a tudást a fiatal gazdatársadalom birtokolni tudja

 – hangoztatta a szakember.

Taskovics Péter igazgató elismerő okleveleket adott át az iskolával hosszú időn keresztül eredményesen együttműködő vállalkozások és gazdasági társaságok képviselői számára, valamint oklevelet és emlékplakettet nyújtott át a tantestület tagjai közül azoknak, akik több évtizede végzik oktató és nevelő munkájukat magas színvonalon. Szólt arról is, hogy november elején jelenik meg az iskola évkönyve, amely tartalmazza majd az intézményben történt fontos eseményeket.

A kilencven éves emlékünnepségen adták dr. Rendek Magdolna, a hazai gazdasszonyképzés megteremtője, az iskola nyugdíjas tanárának a gyémántdiplomáját Szerdai Zsuzsannától, a Déli Agrárszakképzési Centrum főigazgatójától.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában