2023.07.03. 07:30
Mutatjuk a hétfői közlekedési információkat Bács-Kiskunból
Nézzük, hogy hétfőn hol találkozhatunk a Bács-Kiskun vármegyei közutakon útlezárásokkal és korlátozásokkal.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást hétfőre vonatkozóan.
Gyorsforgalmú utak:
Az M5-ös autópályán a burkolat repedéseit öntik Örkény térségében. 9 és 16 óra között a belső sávot szakaszosan zárják le Röszke irányában az 53-as és az 55-ös kilométer között.
Lajosmizse, Balástya és Szeged térségében pedig több helyen is a burkolat hibáit javítják. Röszke felé a 163-as kilométernél, Budapest felé pedig a 148-as és a 68-as kilométernél belső sáv zárás követel majd figyelmet napközben.
Főutak:
Az 5-ös főúton, Kecskeméten az Árpád körúton, a Petőfi Sándor utca csomópontját átépítik. A 86-os kilométernél irányonként egy sáv járható.
A 44-es főúton, Kecskemét közelében csomópont építési munkák miatt 8-as kilométernél félpályán halad a forgalom. Az erős forgalom miatt napközben gyakran alakul ki torlódás, főleg a belváros felé.
Az 51-es főúton Dunavecsénél, a Kelédháti utca kereszteződésénél körforgalmú csomópontot alakítanak ki. A 72-es kilométernél félpályás lezárásra és jelzőlámpás forgalomirányításra számítsanak!
Megváltozott a forgalmi rend az 52-es főúton, Kecskemét belterületén az 1-es és a 2-es kilométer között. A főút Vízmű utca és az 5-ös főút (Árpád körút) közötti szakaszát a négysávossá bővítés következő fázisa miatt lezárták. Kerülni helyben, önkormányzati utakon lehet. A lezárt úton szakaszonként szervizutakat létesítenek az üzletek és ingatlanok megközelíthetőségének érdekében.
Az 55-ös főúton, Kisszállás térségében vasútépítési munkák miatt az 50-es kilométernél a vasúti átjáró le van zárva. A forgalom a párhuzamosan kiépített terelőúton halad.
Kamionstop:
A következő kamiontilalom július 8-án, szombaton délután 3 órától, július 9-én, vasárnap este 10 óráig lesz érvényben. A külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” júliusban és augusztusban a kamionstop ideje alatt is, azonban nem vehetik igénybe a kormányrendelet 3. mellékletében felsorolt útszakaszokat.