Ízletes lecsók készültek a szanki főzőversenyen – galériával

A magyar konyha kultikus ételévé vált a lecsó, holott csak az 1800-as évek végétől kezdett elterjedni hazánkban. A balkáni eredetű étel elkészítése igen egyszerű, hiszen a mifelénk használatos alapfűszereken kívül, hagyma, paprika, paradicsom az alapja. Ha mindezek adottak, máris mehetnek a lecsóba. Persze különböző módon lehet még egy kicsit „bolondítani” az ételt, ahogy azt a hétvégi szanki lecsőfőzőverseny résztvevői is bizonyították, mert mangalica szalonna, kolbász, füstölt sonka, csirkehús, virsli, rizs, nokedli vagy éppen tarhonya is gazdagította a főztek ízvilágát.

Kora délután már lecsóillat lengte be a falu piacterét, ahol kilenc főzőcsapat gyújtott a bográcsok alá. A helyi résztvevők mellett, három vajdasági csoport is bemutatta főzőtudományát. Horgosról, Zentáról, Felsőhegyről érkeztek a vajdasági magyarok, akik közül többen jártak már Szankon, a múlt évi kézi aratóversenyen. A horgosi Túrú István és társai egy szépen díszített sátrat is felállítottak, ahol kézzel hímzett abroszok, használati tárgyak is emlékezettek az elődök szorgalmára, mindennapjaira.  

Mielőtt a csapatok „belecsaptak volna lecsóba”, azaz elkezdték volna főzést, Varga Ferencné polgármester köszöntötte a résztvevőket és mondott köszönetet, hogy vállalták a megmérettetést. A főzők mellett a zsűri is „nemzetközi” volt, hiszen Ősz Szabó Imre és Szecsei Szilveszter szakácsok a Vajdaságból érkeztek, míg a Kiskunságot Szépe Ferenc emeritus- és Varga Ferenc regnáló kiskunkapitányok képviselték.

A csapatok zöme gondosan előkészített alapanyagokkal érkezett, így hamar elkezdődhetett a lecsók készítése. A lecsót korábban a szegények ételének is tartottak, hiszen a kertben megtermelt zöldségekből is elkészíthették, de nyári szezonban a hozzávalókat is fillérekért meg lehetett szerezni. Mára alaposan megváltozott a helyzet, mert igencsak megdrágultak az alapanyagok, de így is ritka az olyan család, ahol ne kerülne az asztalokra a kedvelt eledel.

Slezák Gábor, a helyi horgászegyesület elnöke és felesége Edina hagyományos lecsót készítettek, aminek elnevezése „horgászlecsó” lett. 

 – viccelődött Slezák Gábor, aki hozzátette: semmi különleges nincs a lecsójukban, úgy főzték, ahogy azt szüleiktől tanulták, ám a horgászlecsóba kockára vágott házi sonka is került.

Az önkormányzat „Konok kunok lecsója” Pap János Ibolya szakácsnő irányításával, két bográcsban is rotyogott, így a lecsóból jutott bőséggel a vendégeknek is. Az eredményhirdetésen Ősz Szabó Imre  méltatta az ételeket, amelyek mindegyike ízletes volt és megfelelt egy lecsóval szemben támasztott elvárásoknak. A zsűrielnök azért figyelmeztetett az arányokra, mert egyes étkeknél a rizs és tarhonya mennyisége több volt a kelleténél, és azt is megjegyezte: a főzéshez szükséges időt ajánlatos betartani, hogy puhára főjön minden az ételben.

A szanki lecsófőzőversenyen bronz minősítést kapott: Fefi és csapata, Bogdán Zsófia, Hodoba és csapata. Ezüst minősítés járt a szanki dalárdások Lecsocsó csapatának, a nyugdíjasok „Csapjunk bele!”, és a felsőhegyi „Öreg kakas, két tyúk” főzőinek. A zsűri arany díját kapta a Konok kunok csapata és a horgosi Túrú István. Az ítészek szerint a legjobban a horgászlecsó sikerült, így Slezák Gábor és felesége Edina – immár ifjú nagyszülőkként – örömmel vehették át az elismerést.