Számos titkot rejt a soltvadkerti határ

A beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a Magyar Nemzeti Múzeum alvállalkozójaként dolgoznak a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei azon a területen, ahol majd később a Soltvadkertet elkerülő út megépül. Nyolc lelőhelyen végeztek, végeznek munkákat a közel 11 kilométeres szakaszon – nyilatkozta hírportálunknak a kutatómunkát irányító Wilhelm Gábor régészeti osztályvezető.

Tavaly, a projekt első fázisában egy előzetes régészeti dokumentáció készítéséhez kapcsolódó próbafeltárással kutatták Molnár Karola vezetésével a nyomvonal első, 54-es főútig tartó szakaszát. Idén tavasszal jött az ezt követő, második részterület, ami az 53-as főútig vezet, Fazekas András irányításával. A lelőhelyek jó része ezeknek a munkálatoknak a során került elő. Menet közben, még 2022 őszén megindult az első szakaszon egy lelőhelyen a teljes felületű feltárás is. Patyi Eszter régész vezette a tavalyi munkálatokat, majd idén tavasszal vette át a többi lelőhelyen a munka folytatását Wilhelm Gábor.

A főmuzeológus elmondta, hogy szokatlanul sűrűnek mondható a régészeti lelőhelyek előfordulása a nyomvonalon. Leletanyagban kifejezetten gazdag, illetve kevésbé gazdag helyeket is találtak a szakemberek. Az elmondható, hogy a lelőhelyek jó részén korabeli településrészleteket találtak. Viszonylag több 10–11. századi, azaz akár a honfoglalás korára tehető település is előkerült. Az itt élők pásztorkodó életmódot folytattak, szórt szerkezetű településeken élek. A korábban itt élt avar falvak szerkezetére nagyon hasonlatosak az itt talált korai magyar lakhelyek. Nagy területeket foglaltak el a lakosok, a feltárások során karámárkokat, épületeket is találtak kőkemencékkel a kutatók.

A legizgalmasabb helyszín a Vadkerti-tó felé vezető út mentén került elő – mondta Wilhelm Gábor. Itt ugyanis szarmata és egy árpád kori települést is találtak. Az iráni eredetű nép a 2–3. század körül élt a térségben, míg a magyarok több mint 800 évvel később telepedtek le. A szarmaták lelőhelyén szép anyagok kerültek elő. Egyebek mellett gyönyörű római pecsételt áruk, terra sigillata edények. Találtak épületeket is, amelyek egységesek voltak mind a szerkezet, mind a tájolást tekintve. Majd az 1100–1200-as években is létezett itt egy magyar falu. A két település szinte egymásra épült, de a magyarok nem láthatták már a szarmaták épületeit.

Amit észrevettek a feltárók: a nagyarányú szőlősítés következtében a leletanyag egy része roncsolódott az elmúlt évtizedekben a mélyszántás következtében. Kiemelendő, hogy a helyszínen egy késő avar kori temetőt is találtak a múzeum munkatársai. A temetkezés korát a 8. századra datálta Wilhelm Gábor. Ennek a legszélét érintette a nyomvonal, a munka során összesen 34 temetkezést tudtak feltárni, a többségük szerencsére érintetlen volt, azaz nem rabolták ki az idők folyamán. Elmondható, hogy a sírcsoportok egy-egy tehetős férfi köré csoportosultak. A férfiakra jellemző volt a gazdag veretekkel díszített öv viselete.

Mindegyik esetben áttört indás motívumokkal rendelkeztek a leletek. Találtak még egy nagyon szép reflexíjat és két míves kivitelű ezüst varkocs – haj – szorítót is. A nők esetében szinte mindenkinél előkerültek fülbevalók, amelyek nagyon szép bronzból és ezüstből készült, gyönggyel díszített ékszerek voltak. A temető a Vadkerti-tó felé folytatódik és Wilhelm Gábor álláspontja szerint érdemes lenne majd később újra kutatásokat folytatni a területen.

A következő hetekre a Vadkerti-tó felőli részen maradt még feltárandó munka. Az egy éve folyó ásatások alapján már most elmondható, hogy Soltvadkert térségében éltek honfoglalók, sőt korábban szarmaták és avarok is. Vagyis a térség már az első évezredben lakott volt. Hogy miért kedvelték a környéket például az elődeink? Kiváló az agrárkörnyezet, a Duna–Tisza köze alkalmas volt nagy állattartásra. Hogy milyen titkokat rejt a föld mélye, csak sejteni lehet. Érdemes lenne a következő években újból megkutatni a környéket – mondta végül Wilhelm Gábor régészeti osztályvezető.