Összefoglaló

2023.01.25. 21:00

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. január 25.

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

baon.hu

Eddig több mint 1,2 tonna kupak gyűlt össze a szegedi kislány gyógykezelésére.

Fotó: Pozsgai Ákos

Öt hónapja szinte folyamatosan kórházban kezelik a másfél éves Tamási Izabellát. A félegyházi kislány leukémiával küzd, erős kemoterápiás kezeléseket kap. Édesanyja, Tamásiné Szikora Bettina szerkesztőségünktől kért segítséget. A gyógykezelés miatt a család ugyanis anyagi válságba került.

Folytatódik a Nők 40 nyugdíjprogram, a gyermekek után járó és az első házasok adókedvezménye, illetve a különböző lakástámogatások is.

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik 71 vevőt csaptak be azzal, hogy az interneten kedvező áron kínáltak előre fizetéssel elektronikai készülékeket, ám a kifizetett termékeket eszük ágában sem volt elküldeni.

A következő hónap végén leengedi a jeget a Rajz Attila Jégpályáról, így a kiskőrösi jéghokisok máshol fognak edzeni.

Véradás volt Kecskeméten és Kiskunfélegyházán a napokban. A katasztrófavédelem dolgozói ismét hatalmas segítséget nyújtottak önzetlenségükkel.

A kiskunhalasi Thorma János Múzeumban Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából rendeztek kiállítást csütörtökön.

Zsana neve 44 éve ismert lett az egész országban. A falu határában 1979. január 24-én történt egy hatalmas gázkitörés, amit csak február 17-én sikerült elfojtani.

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag kupak gyűlt össze a vármegye szinte minden részéből, a beteg szegedi kislány gyógykezelésére és hogy a szülők biztosítani tudják az ehhez szükséges otthoni hátteret.

Kecskeméten, a hagyományokat követve az irodalom- és történelembarátok szerdán ismét megemlékeztek Petőfi és Jókai barátságáról, és a Gyenes családról.

Nem kapott többséget a képviselő-testület pénzügyi, városfejlesztési és városüzemeltetési bizottságában az a javaslat, amely szerint a belváros egyes utcáiban időkorláthoz kötnék a parkolást.

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában