Halászat

2022.11.28. 17:20

Megkezdődött a törpeharcsa-gyérítés az alpári Holt-Tiszában – galériával

Tavaly nem, de a korábbi években minden évben, ilyenkor ősz végén vagy tél elején lehalásszák az alpári Holt-Tiszából a törpeharcsákat. Eddig két alkalommal szedték fel a varsákat, december végéig ezt többször megismétlik.

Szentirmay Tamás

Tizennégy mázsa törpeharcsát fogtak ki a Holt-Tiszából

Fotós: Szentirmay Tamás

Az időjárás most kedvez a halászoknak, mert még nincs hideg, nincs fagy, így tudnak dolgozni. 

– Egy hónappal ezelőtt kértük meg a törpeharcsagyérítési halászatra az engedélyt a kormányhivataltól és a Szolnoki Nemzeti Park Felügyelettől, amit december 31-ig kaptunk meg – mondta Barta Lajos, az Alpári Tisza Horgász Egyesület elnöke. – Ez a mostani halászat a második varsa felnézésünk, felszedésünk. Valószínűleg még egyet csinálunk, mert úgy számoljuk, hogy ebből olyan ötven mázsa fog kijönni a falu alatti nyolcszáz méteres szakaszon. Decemberben a Piroskán folytatjuk, ott még több törpeharcsa várható, akár százötven mázsa is. A halászok tíz varsasort raknak le egy-egy alkalommal, amiben tíz összefűzött varsa szerepel, amelyeknek az átmérője 1,2 és két centiméter között van, ami ebben fennakad azt kiszedik. Az első felnézésben huszonegy mázsa húsz kiló volt, a mostaniban pedig tizennégy mázsa. A következő halászatot csütörtökre tervezzük.

Barta Lajos elmondta még, hogy egy tiszakécskei halászt kértek fel a törpeharcsa-gyérítésre, akinek természetesen fizetnek a munkájáért és a halakat is elszállítja. Sajnos nagyon kevés a vízben a piacképes törpeharcsa, így emberi fogyasztásra csak nagyon kevés jut. A törpeharcsa invazív faj, mennyiben túlságosan elszaporodik, akkor az ikra- és az ivadékfogyasztása miatt a természetes vizekben, nagy kárt tud okozni. Amennyiben másfajta hal fennakad a varsákban azokat természetesen visszadobják. 

Az elnök megemlítette azt is, hogy hiába vannak tiltótáblák, hogy a csónakkal közlekedő horgászok ne menjenek a varsák fölé, nem figyelnek rá, így összekeverik őket, és előfordul az is, hogy emiatt az egész soron nincs a varsában hal vagy csak nagyon kevés. Néha olyan is előfordul, hogy egy sorból három mázsát vesznek ki. Barta Lajos problémaként említette még a hódok tevékenységét, ugyanis több parton lévő fát kidöntöttek már. A gyérítésükre engedélyt kértek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában