Bács-Kiskun

2022.11.27. 11:10

Beteg gyerekek gyógyulását támogatják a jótékonysági vadászattal

Az év vége felé, az ünnepek közeledtével talán kicsit jobban előtérbe kerül a jótékonykodás. Ebben az időszakban sok embernek jut eszébe a nélkülözők és a betegek támogatása, és ki-ki a saját tehetségéhez és lehetőségeihez mérten próbál segíteni a rászorulókon. Megyénk vadászai számára idén is lehetőség nyílik az Országos Jótékonysági Vadászathoz való csatlakozásra. Így amellett, hogy hódolhatnak szenvedélyüknek, egy jó ügy mellé is állhatnak.

Varga Katica

Dr. Mák Kornél, a jótékonysági vadászat megyei nagykövete.

Fotó: Vincze József

December 27-én az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. koordinálásában immár a negyedik jótékonysági vadászatot szervezik meg Bács-Kiskun megyében – tájékoztatott dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, aki az Országos Jótékonysági Vadászat Bács-Kiskun megyei nagykövete. Az alelnök a nagyköveti címet igazoló okiratot a napokban vette át. Mint mondta, eddig az összefogás eredményeként a megye vadászai intenzív gyermekágyat, koraszülött ultrahangkészüléket, légúti porlasztó készüléket, táppumpát és endoszkópiás eszközt adományoztak a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház gyermekosztálya részére.

Az összefogás célja idén is változatlan: a vadászok és a támogatók adományaiból olyan hiánypótló orvosi eszközt szeretnének adományozni a gyermekosztály részére, amely elősegíti a beteg gyermekek gyógyulását.

A vadászaton a részvételi díj megfizetésével és csakis érvényes vadászjeggyel lehet részt venni. Azonban anyagilag azok is támogathatják ezt a jó ügyet, akik nem szeretnének vadászni. Idén először szerveznek kihelyezett jótékonysági vadászatokat is, így a főrendezvénytől külön a megye bármely pontján baráti társaságok, üzletfelek részére is megnyílik a jótékonykodás lehetősége.

Az idei évben Bács-Kiskun megye fontos szerepet kapott, hiszen ebben az évben az ország vadászhölgyei megyénkben, Nemesnádudvaron gyűlnek össze a jótékonysági vadászat betétprogramjaként.

A vadászatra továbbra is várják a jelentkezőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában